Rozskenyér

Rozskenyér

Pintér Mónika csoporttagunk receptje alapján

Hozzávalók:
10 dkg zabpehelyliszt
10 dkg rozsliszt
10 dkg tönkölyliszt
10 dkg sikér
1 ek só
1 ek cukor
1cs szárított élesztő (rendessel is működik),
Opcionálisan magok bele
6 ek olívaolaj
1 dl tej
2 dl meleg víz
Elkészítés:
A hozzávalókat összekeverjük. Kenyérsütőben készre sütjük.

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

Ricottás napraforgó

Ricottás napraforgó

Boda-Koller Viktória csoporttagunk receptje alapján

Hozzávalók:
35 dkg spenót
25 dkg ricotta
10 dkg reszelt parmezán sajt
1 tojás
1 evőkanál zsemle morzsa
Só és bors ízlés szerint
1 csomag leveles tészta

Elkészítése :
A spenótot kb 10 percig rotyogtatjuk, majd kihűtjük. Belekeverjük az összes hozzávalót. A leveles tésztát ketté vágjuk és két kört formázunk belőle. Az egyik közepére teszünk egy halmot a töltelékből, majd köré egy karikában is. Ráfektetjük a másik leveles tésztát. A középső halom fölé helyezünk egy poharat és kicsit lenyomjuk, de ne szakadjon át a tészta. A pohárig kis bemetszéseket készítünk és elforgatjuk a szeleteket. Tetejét megkenjük tojással és 180 fokon 30 percig sütjük.

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

Sárgarépa krém

Sárgarépa krém

Kiss Katalin csoporttagunk receptje alapján

Hozzávalók:
Sárgarépa

Bors
Tejföl vagy natúr vajkrém
Fokhagyma
Reszelt sajt

Elkészítés:
A sárgarépát nyersen lereszeljük, hozzáadjuk a sót, borsot és annyi tejfölt, amitől kenhető lesz. A fokhagyma opcionális, reszelt sajt ízlés szerint ( lehet füstölt is).

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

 

 

Vöröslencse krém

Vöröslencse krém

Medvegy Alexandra csoporttagunk receptje alapján
Hozzávalók:
200 g vörös lencse
1/2 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál tejföl
1/2 mk őrölt kömény
1 tk só
1 közepes babérlevél
1 késhegynyi római kömény
1 evőkanál petrezselyem
1 evőkanál citromlé
1 tk ételízesítő (sótlan, csak zöldség)
Kevés kacsazsír

Elkészítés:
A hagymát kis kacsazsíron megpirítjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és a megmosott vöröslencsét. Felöntjük vízzel annyira, hogy ellepje. (kb 4 dl). Fűszerezzük. Fedő alatt kb 15 percig főzzük. Miután megfőtt hozzáadjuk a tejfölt és leturmixoljuk. Miután már egy kicsit kihűlt hozzáadjuk a citromlevet és a felaprított petrezselymet. Pirítósra kenve tálaljuk.

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

 

 

Meggyes-diós muffin

Meggyes-diós muffin

Nagy Enikő csoporttagunk receptje alapján

Hozzávalók:
200 gr liszt
1/2 csomag sütőpor
60 gr cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás
150 ml tej
50 gr olvasztott vaj vagy margarin
Meggy és dió ízlés szerint (más gyümölccsel vagy magvakkal is készülhet)

Elkészítés:
A tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot először simára keverjük. Ezután hozzáadjuk az olvasztott vajat és a tejet, majd a sütőporral elkevert lisztet, az egészet simára keverjük. Végül az apróra vágott diót és meggyet és óvatosan összeforgatjuk. Kb. kétharmadáig töltjük a formát.
Ebből az adagból kB. 12 db lesz. 200°C kb. 20 percig sütjük.

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

Keksz

Keksz

Kiss Katalin csoporttagunk receptje alapján

Hozzávalók:
25 dkg liszt
20 dkg tea vaj félig olvasztva
15 dkg cukor
2 db tojás
1 kk fahéj
1 kk szódabikarbóna
Vaníliás .cukor
Csipet só

Elkészítés:
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, a tésztát két felé vesszük. Az egyik felébe csokipasztillát rakunk, a másik felébe citromhéjat. Habzsákkal halmokat kis halmokat nyomunk sütőpapírral. Sütés közben elterül. 170 fokon kb 8 perc alatt készre sütjük.

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

Pin It on Pinterest

Share This