Mit tegyek, ha túlsúlyos a gyermekem?

Mit tegyek, ha túlsúlyos a gyermekem?

Először is azt kell megállapítani, hogy tényleg az-e. Sok szülő esik abba a hibába, hogy nem veszi figyelembe a „babahájt”, amely teljesen természetesen van jelen a kisbabáknál, és védi a testüket, a szervezetüket. A legtöbb gyermek ezt „kinövi”, illetve belenő majd a súlyába. A másik oldalon viszont olyan szülők is vannak, amelyek azt is babahájnak tartják, amely már régen nem az. Mégis hogyan lehet eldönteni, hogy túlsúlyos-e a gyermek?

A felnőtt BMI-kalkulátorok erre a célra nem jók, mert a kisgyermekeknél más számítás tükrözheti a valós állapotot. De ezt sem szabad szentírásnak venni, hiszen nagyon sok minden állhat egy súly hátterében. Kiindulásnak viszont mindenképpen jó, ha a szemünknek nem akarunk hinni. A gyermek BMI-kalkulátort itt találod.

Mennyiben felelős a genetika a túlsúlyért?

Amennyiben valóban túlsúlyos a gyermeked (obesitasszal küzd), az első és legfontosabb dolog, hogy szakemberhez forduljatok. Soha ne cselekedjetek „saját szakállra”, hiszen lehet, hogy valamilyen betegség vagy más egészségügyi probléma áll a háttérben. A genetikára azonban ne fogjuk a gyermekkori elhízást.

A szakemberek már régen bebizonyították, hogy csak az esetek igen kis százalékában felelős a genetika a túlsúlyért. Ilyen a

Az esetek többségében – muszáj belátnunk – az életmód mindennek az oka. A helytelen életmód.

Mit tehetünk, ha a túlsúlyos a gyermekünk?

Segítsünk neki példamutatással, vagyis változtassunk a szokásainkon. A kisgyermekek utánzással tanulnak, tehát érdemes magunkba néznünk:

  1. Sportolunk-e valamit?
  2. Hogyan űzzük el a stresszt? Nassolással?
  3. Rendszeresen és együtt étkezünk-e?
  4. Habzsolunk vagy megrágunk minden falatot?
  5. Iszunk-e elég vizet?
  6. Mit csomagolunk be egy-egy családi piknikre?
  7. Milyen kínálnivaló falatkák vannak otthon?
  8. Hogyan jutalmazzuk a gyermekünket? Étellel? Csokival?

A gyerekek észrevétlenül is átveszik a szokásainkat, az édességeket pedig biztosan nem fogják elutasítani. Fontos tehát, hogy a fentieket végiggondolva – ha szükséges – változtassunk a napjainkon. (A közös családi étkezések fontosságáról itt írtunk korábban.)

Segíts gyermekednek játékosan a túlsúly elleni küzdelemben!

A gyerekek a játékból értenek, érdemes tehát a problémát is játékosan megközelíteni. Akár szó szerint is:

  • Menjünk ki minden nap a szabadba!
  • Sétáljunk, futkossunk, mozogjunk együtt!
  • Váltsunk életmódot, és a legkalóriadúsabb étkezések a főétkezések legyenek.
  • A nasiknál törekedjünk a megemelt zöldségbevitelre és az egészséges alapanyagokra.
  • Ha csak tehetjük, süssünk-főzzünk együtt,
  • az ételeket pedig tálaljuk játékosan, viccesen.

Ha hiszed, ha nem, ezek a dolgok olyan sokat fognak segíteni, hogy a gyermeked villámgyorsan meg szabadul a túlsúlyától. De, ami még jobb, megelőztök rengeteg betegséget (magas vérnyomás, cukorbetegség stb.), és még mentálisan is fejlődtök. A gyermeked és te is.

A testi és lelki gondok ugyanis összefügghetnek, ennek értelmében pedig a testi egészség is pozitívan befolyásolja a gyermek mentális fejlődését.

Veszíteni valód nincs, egy kis odafigyeléssel csak nyerhettek.

Számos receptötletet találsz a honlapon, vagy az Anya, kérek még! című könyvben, de ha kérdésed van, a Fb-oldalunkon vagy a zárt csoportban is felteheted.

Hogyan tanítsuk meg enni a kisbabánkat?

Hogyan tanítsuk meg enni a kisbabánkat?

Az egyik legizgalmasabb, mégis leginkább „rettegett” időszak egy kisgyermekes család életében, amikor a kisbabát enni tanítjuk. Sokakban rögtön felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán meg kell-e őt tanítani erre? Én azt mondom, sok minden megy magától, de vannak dolgok, amelyeken nem éri meg időt spórolni. Ilyen az enni tanítás-tanulás is.

Mikortól adjunk a gyermek kezébe kanalat?

Talán kezdjük először azzal, mikortól kezdjünk el egyáltalán etetni. Nagyon fontos tudnunk, hogy a hozzátápláláshoz bizonyos fizikai, testi „előírásoknak” meg kell felelni:

  • a kicsi már tudja tartani a fejét, vagyis
  • a nyak- és tarkóizmai elég erősek,
  • tud etetőszékben ülni,
  • megszűnt a kilökő reflex,
  • kialakultak a rágó mozdulatok.

Ha ezek megvannak, akkor elvileg semmi akadálya nincs a hozzátáplálásnak, az etetésnek. A kisbabák már 4 hónapos koruktól képesek megfogni a tárgyakat, ha a kezükbe adjuk, de ne számítsunk arra, hogy ez a kanállal is így lesz. Kb. 6 hónapos kortól kezdődik el az a folyamat is, amikor már tudatosabb a tárgyfogásuk. Ilyenkor a szájukba is vesznek mindent, tehát ha a kétkanalas módszerrel próbálkozol, ekkora időzítsd azt.

Mi az a két kanalas etetés?

Mivel a kisbabák hosszú hónapokig utánzás útján tanulnak, etetéskor ezt nekünk is figyelembe kell venni. Adjunk a gyermekünk kezébe is kanalat, hogy megismerje, megtanulja, mire való. Teljesen természetes, hogy etetéskor magunk is tátogunk, kinyitjuk a szánkat. Ha a baba ezt látja, ő is ezt fogja tenni. Még szerencsésebb, ha az egész család együtt étkezik, mert akkor „több oldalról kapja egyszerre az impulzust.” Azt azonban ne várjuk el, hogy a gyermekünk már ennyi idősen is sikeresen fog kanalazni, a kanalat a szájához emelni. Ehhez sok-sok gyakorlás szükséges.

Ha szilárd étellel etetünk, érdemes lehet később villát is a kezébe adni, de ezt csak valóban nagyobb kortól javaslom, amikor már tudatosan fog, tart és használja a kezeit. A villa – elég egyértelmű – veszélyesebb, mint a kanál. Viszont nyugodtan hagyhatjuk, hogy kézzel megtapogassa az ételt. A pici ebben a korban amúgy is mindent megfog, megvizsgál. Tapasztalni, tanulni akar. Így tesz az ételekkel is, tehát érdemes előre felkészülnünk az etetéshez a megfelelő eszközökkel, tapadós és peremes tányérokkal, evőeszközökkel, konyhai törlőkkel, előkékkel. Korábban már írtunk arról, hogy miért játszik a gyermek az étellel, ha nem olvastad, tedd meg most.

Mennyi ételt adjunk a kisbabának?

Alapszabály, hogy egyszerre mindig keveset szedjünk a tányérjára. A kevesebbel ő is és mi is könnyebben boldogulunk, ráadásul sikerélményt adunk, ha sikerült mindent megennie. Az étkezésnek ugyanis nem a kudarcról, hanem az élvezetről kell később szólnia. Kisbabakorban ugyan ettől még messze vagyunk, mert ilyenkor a baba szükségleteinek kielégítése az elsődleges cél. Viszont hogy nagyobb korában hogyan viszonyul majd az ételekhez, az már most kialakulhat.

Forgács Attila „Az evés lélektana” című könyvében foglalkozik a témával. Ő emlékeztet bennünket arra, hogy az evés eredendően egy nyugalmi állapot, hiszen a csecsemő szopizás közben az anyai közeleség biztonságban megbékélve eszik. Az ételhez tehát alapvetően pozitív élmények társulnak bennünk, és jó lenne, ha ezt az etetéssel sem „rontanánk el”. Ehhez A családi étkezések alapszabályai című blogbejegyzésünkben olvashatsz tippeket.

Egy biztos,

  • ha nem görcsölünk rá az etetésre,
  • ha figyeljük gyermekünk jelzéseit,
  • ha nem erőltetjük az önálló evést idejekorán,

minden tökéletesen működni fog. Legyünk azok, akik vagyunk: támogató, szerető édesanyák kanállal vagy anélkül.

Az utálatos kelbimbó

Az utálatos kelbimbó

A kelbimbó az egyik legjobb fehérjeforrás. Nem gondoltad volna, igaz? Pedig milyen jó, hogy van egy újabb alternatívája a húsnak, amelyből általában ki szoktuk elégíteni a magunk és gyermekeink fehérjeszükségletét. De nem csak ez a klassz a kelbimbóban, vagy ahogy az angolok hívják „brüsszeli káposztában”! Hogy nem szeretitek? Mindjárt meg fogjátok.

Mit tartalmaz a kelbimbó?

Már egy adagja is bőven fedezi a napi C- és K-vitamin-szükségletünket, de van benne

  • A- és B6-vitamin, folsav, kálium és mangán is.
  • Alacsony kalóriatartalmú,
  • nincs benne zsír, de fitonutriens-tartalma jelentős.

Miért szeressétek meg a kelbimbót?

Amiért minden zöldséget és gyümölcsöt: mert nagyon egészséges.

  • Csökkenti az elhízás kockázatát, amely sajnos már a kisgyermekeket is veszélyezteti,
  • nem beszélve a rák kialakulásáról.
  • Ezenfelül erősíti a csontokat is, amely egy eleven baba esetében nem utolsó szempont.
  • A vitaminjainak köszönhetően „ápolja” a bababőrt és
  • óvja a szem egészségét is.
  • Ezen kívül a kelbimbó antibiotikus,
  • gomba ellen védő,
  • gyulladáscsökkentő és
  • fertőtlenítő hatású is.
  • Segíti a sebgyógyulást, valamint
  • gátolja a Helicobacter pilory szaporodását.

Miért kesernyés a kelbimbó?


Te is azért nem szereted, mert kesernyés? Próbálj ezentúl másként gondolni rá. A kelbimbó különleges aromáját, ízvilágát a benne található kéntartalmú vegyületek (pl. sinigrin, szulforafán, klorofill, egyéb indolvegyületek) okozzák. Ijesztően hangzik? Pedig csak hálásak lehetünk értük.

Ezeknek az anyagoknak köszönhetjük ugyanis, hogy ha rendszeresen fogyasztunk kelbimbót, sikeresen megakadályozhatjuk a legtöbb betegség kialakulását. Igen, úgy látszik, ezt a furcsa szagot és ízt ők sem bírják. De te mindenképpen próbálkozz meg vele, lejjebb meg is írom, hogyan.

A kelbimbó hátránya

Mint a legtöbb K-betűs zöldség, sajnos a kelbimbó is puffaszt, tehát erre mindenképpen figyeljünk oda, ha a gyermekünk amúgy is érzékenyebb pocakkal van megáldva.

A kelbimbó csak akkor keserű, ha rosszul főzzük

  1. A kisebb és friss méretű kelbimbók édesebbek, tehát mindenképp ilyet válasszunk a piacon vagy az üzletekben.
  2. Általában párolva vagy megfőzve szoktuk fogyasztani, de nagyon kell ügyelnünk arra, hogy ne főzzük túl! Az a „rettenetes” kesernyés íz ugyanis ekkor „jön ki belőle”.
  3. Ha viszont párolással, sütéssel vagy pirítással (!) készítjük almával, szőlővel, dióval vagy krumplival együtt, igazán különleges finomságot kaphatunk.

Sosem gondoltál még így a kelbimbóra, igaz? Kísérletezz bátran, és készíts belőle édességet! Miért ne?

(Számos egyéb kelbimbós receptet találsz a Manó Menü oldalán is.)

Tárolása

Azt javaslom, hogy külön zacskóban tartsuk a hűtőszekrényben, de ne sokáig. Minél tovább áll a kelbimbó, annál kevésbé ízletes. Igyekezzünk frissen megenni.

Fagyasztása

A kelbimbót mindenképp blansírozzuk 5-6 percig fagyasztás előtt, ha szeretnék megőrizni a frissességét. Fagyasztóban kb. 8 hónapig áll így el.

Mikortól adjunk kelbimbót a kisbabánknak?

9-10 hónapos kortól darabosabb püréként vagy puha darabos falatokként.  A Hozzátáplálási Kisokosban (link oda) részletes információkat olvashatsz arról, hogyan érdemes bevezetni ebben a korban az új ételeket.

 

Miért játszanak a gyermekek az étellel?

Miért játszanak a gyermekek az étellel?

Az étkezés nekünk, szülőknek arról szól, hogy jóllakassuk a hasunkat. A legkisebbeknek azonban nem ez van a fókuszban, ezért dobálják az ételt, maszatolnak, trancsíroznak. Tudom, hogy idegesítő, de megvan a miértje.

A kisbabák onnantól kezdve, hogy felfedezték a kezüket, és rájöttek, mi mindet tudnak vele csinálni, szünet nélkül „gyakorolnak”. Megfogják a rágókát, a játékokat, és mindent, ami csak a kezük ügyébe kerül. Tapasztalnak. Miért gondolnának az ételre is másképp?

Mit jelent az étel a gyermeknek?

Gondold végig: a kezdetekben szopiztak vagy cumisüvegből kapták a tápszert. Megtanulták, hogy ha diszkomfortérzetük van, ezzel javíthatnak a „hangulatukon”.

A hozzátápláláskor azonban

  • rengeteg új és színes (!) étellel találkoznak,
  • különböző állagú és formájú ennivaló kerül egy
  • szintén újdonságnak számító tárgyra, a tányérra.
  • Ehhez pedig még egy plusz „játszóeszközt”, kanalat is kapnak.

Teljesen természetes, hogy nem a hasuk fog eszükbe jutni. S mivel egészségesen kíváncsiak, tapasztalni akarnak, mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ezt a rengeteg újdonságot megvizsgálják.

Mikortól dobálják az ételt a gyerekek?

Általában 10 hónapos kortól kezdik el dobálni az ételt (és minden mást), mert ekkora alakul ki bennük a tárgyállandóság: ekkortól tudják, hogy a tárgyak akkor is léteznek, ha épp nem látják őket. Mit tesznek hát? Eldobják a kanalat (főzelékestől, mindenestől), és megfigyelik, tényleg nem varázsolódnak-e el.

Nem beszélve arról, hogy ilyenkor érdekes hangokat is elő tudnak hívni nemcsak az eszközök koppanásával, hanem belőlünk is. Ez utóbbira azonban nagyon ügyeljünk.

Mit rontanak el a szülők etetéskor?

Ha a gyerek ledobja az ételt, összetrancsírozza, szétkeni, annak rendszerint nem örülünk. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk kiakadni, kiabálni, dühöngeni. De ne tegyük!

  • Egyrészt a gyermekben félelmet keltünk, amelyet elég hamar összepárosít majd az étkezéssel, ez pedig egyenesen étkezési zavarhoz vezet.
  • Másrészt mert semmit nem érünk el vele, csak mindannyian rossz kedvűek leszünk.

Természetesen ennek az ellenkezője sem szerencsés: ne tapsolgassunk, ujjongjuk, hogy milyen ügyesen veri szét a gyermekünk a tányért, vagy milyen csodás spenótfestményt alkot a falra. A gyermeknek ez a reakció kifejezetten tetszeni fog, és unos-untalan újra látni akarja majd.

Akármilyen nehéz is, legyünk türelmesek, és akár 2165-ször is mondjuk el csendesen, de határozottan, hogy ezt nem szabad. De tehetünk még valamit!

9 tipp szülőknek, hogy a gyerek ne játszon az étellel

  1. A kisgyermek hamarabb rájön arra, mi az ételek rendeltetési célja, ha mi is vele eszünk. Igyekezzünk a családi étkezésekhez igazítani a kisbabánkét is (vagy fordítva), hogy jó példát lásson.
  2. Adjunk rá nagy előkét, hogy viszonylag tisztán tarthassuk a ruháját.
  3. Legyen a kezünkben papírtörlő, konyharuha stb., de ne törölgessük a száját falatonként. Ebből csak azt szűrné le, hogy az étkezés mégsem annyira jó dolog, ráadásul anya is állandóan csak piszkálja őt közben.
  4. Hagyjuk, hogy belenyúljon az ételekbe, hogy a különböző állagokat megismerhesse, de ne csináljunk belőle rendszert. Így hamar elfogadja, hogy ezt nem szabad, ugyanakkor a kíváncsiságát is kielégíthette a tapasztalással.
  5. Ne szidjuk, hanem segítsünk neki (ha hagyja). Ha nem hagyja, akkor sincs semmi gond. Adjunk neki önálló teret.
  6. Dicsérjük, ha ügyesen a szájába tudott venni egy falatot, de ne szidjuk, ha ez nem sikerült.
  7. Ne hajolgassunk le minden egyes ételdarabért, mert ez is egy olyan reakció, amely tetszhet a kicsinek. Bőven elég, ha csak az étkezés végén takarítunk fel.
  8. Olyan evőeszközöket és tányérokat adjunk a keze ügyébe, amelyek neki valók. A ManóMenü webshopjában a a szilikon alátéttől kezdve a tapadós tányérig minden fontos kelléket megtalálsz ehhez.
  9. Csak addig etessük a gyermekünket, ameddig valóban éhes. Ha látjuk rajta, hogy már nem kér többet, semmiképp sem erőltessük tovább az evést. Ne felejtsd, a kisgyermekek többször esznek keveset, és nem fordítva.
A családi étkezések alapszabályai – Avagy miért egyél a gyermekeddel?

A családi étkezések alapszabályai – Avagy miért egyél a gyermekeddel?

Gondolom, mindenkinek egyértelmű, hogy a családi közös étkezések nagyon fontosak. De ha feltesszük a kérdést, hogy miért, akkor már nem biztos, hogy egyöntetű választ tudunk rá adni. Biztosan neked is vannak személyes élményeid a gyermekkorodból, amelyek vagy jók vagy rosszak. A ManóMenünél azt szeretnénk, hogy bármilyen múltra is tekintsünk vissza mi, szülők, a gyermekeinknek lehetőség szerint a legboldogabb időszakokat biztosítsuk. Ehhez pedig a közös étkezések alapvető fontossággal bírnak.

Közös étkezés, de mikor?

Sajnos egyre gyakoribb, hogy a családok nem ülnek le együtt az étkezőasztalhoz.

  • A szülők összevissza beosztás szerint dolgoznak,
  • a gyermekeknek ilyen-olyan különóráik vannak,
  • a kicsik napközben pedig amúgy is a bölcsődében vagy az óvodában esznek.

A reggelek a rohanásról szólnak, és ha egy kis szerencsénk van, a vacsora az egyetlen olyan alkalom, amikor együtt eszik a család. De ez is jobb, mint a semmi.

A közös étkezésekkor pedig már rég nem érvényes az az íratlan szabály, hogy „magyar ember evés közben nem beszél”. Pont az a lényege az ilyen együttléteknek, hogy stresszmentes körülmények között, jókat falatozva megosszuk egymással a napi történéseinket. De tényleg stresszmentesen tesszük mindezt?

Helytelen mondatok az étkezőasztalnál

Sajnos sokszor hallom, hogy a családi étkezések többsége még mindig a fegyelmezésről szól:

  • Ülj már rendesen!
  • Ne csámcsogj állandóan!
  • Minek forgolódsz folyton?
  • Tessék megenni mindent a tányérodról!
  • Addig innen nem állsz fel, amíg….

Ugye, milyen rosszul hangzik? Ki az, akinek ilyenkor kedve van megnyílni és beszélgetni, mesélni?

Még rosszabb, ha a fentiekhez egészségre nevelés is „zajlik”:

  • Edd meg a zöldséget is!
  • Csak egy szelet kenyeret ehetsz, mert már így is kövér vagy.
  • Nem, nem vehetsz ebből többet, igyál inkább vizet.

Nincs azzal gond, hogy odafigyelünk a családunk egészségére, de ne így tegyük! Akkor hogyan? Miről is kellene szólnia a családi közös étkezéseknek?

Hogyan érd el, hogy mindenki szívesen üljön asztalhoz?

Ahogy fent már írtam, az ilyen együttléteknek is élménynek kell lenniük. Azt kellene szülőként elérnünk, hogy mindenki szívesen üljön asztalhoz, és ne valamiféle inkvizíciónak („Na, beszéljük meg, miért is bántottad Pistikét!”) éljük meg a közös étkezéseket. Hogy ez nehéz? Szerintem nem, csak szánjunk rá időt!

  1. Az étkezés ugyanis nem az asztalnál, hanem a tűzhelynél vagy a hűtőszekrénynél kezdődik. Vonjuk be már az előkészületekbe is a családot. Többször meséltem róla a Facebook-csoportban, hogy Martinnal mi is ezt tesszük. Nagyon pici kora óta érdekli, hogy mit ügyködök a konyhapulton, így amikor csak akar, odajöhet, és segíthet. (Ezt viszont semmiképpen ne erőltesd!) A közös főzés vagy az ételek tálalása olyan alkalom, ahol kötetlenül beszélgethetünk. Ilyenkor sokkal hamarabb megnyílnak a csendesebb gyerekek is, és örömmel mesélnek a napjukról.
  2. A tálalásban már mindenki részt vehet, és jó is, ha egyszerre sürög-forog a család. Egyrészt feleannyi idő alatt meg lehet teríteni, másrészt nincs ember, aki ne értékelné a saját maga munkáját. Egy közös, vidám kezdet pedig biztosan jó alapja a hangulatos étkezésnek.
  3. Ugyanígy az asztal leszedéséhez is kérhetjük a család segítségét, hogy ismét időt spóroljunk. De nem csak az idő és a jó hangulat érdekében érdemes figyelmet fordítanunk a közös étkezésekre.

A közös étkezések pozitív hatásai

Kutatók kimutatták, hogy számos pozitív hatása van az ilyen családi együttléteknek:

  1. Minőségi időt töltünk egymással.
  2. Észrevétlenül is példát mutathatunk az egészséges étkezés terén.
  3. Fejlesztjük a gyermekek szociális kompetenciáit és
  4. növeljük a biztonságérzetüket.
  5. Nyitottabbá, érdeklődőbbé tehetjük őket, és
  6. oldjuk bennük (és magunkban is) a felgyülemlett napi stresszt.

Persze mindehhez az szükséges, hogy az étkező asztalnál valóban egymásra figyeljünk, hogy ne nyomkodjuk a telefonjainkat, ne szóljon közben a tévé, és tényleg ne arról szóljon a közös vacsora, hogy egyfolytában fegyelmezünk, vagy épp büntetünk.

Ez utóbbival ugyanis azt érjük el, hogy a gyermek előbb-utóbb az étkezést rosszul éli meg, negatív élményt párosít hozzá, ami étkezési zavarhoz vezethet. Ugye, ezt senki sem akarja?

Gondoskodjunk együtt arról, hogy ez ne így legyen.

Válogatós a gyermeked? Lehet, hogy neofóbiás.

Válogatós a gyermeked? Lehet, hogy neofóbiás.

Nem akar enni a gyermeked? Visszautasítja az ételt? Válogat? Mindig csak egyfélét kíván? Túl keveset eszik? Megvan az oka. Minden gyermek máshogy viszonyul az ételhez, ahogy mi, felnőttek is.

  • Van, aki sokszor eszik keveset, van, aki viszont habzsol.
  • Ha szinte csak egyféle ételt hajlandó enni, vagyis szelektíven étkezik, akkor sem kell rögtön megijedni. Ez főként életkori sajátosság. Ezt a szakaszt a gyermekek rendszerint kinövik.
  • Ha visszautasítja az új ételeket, és nem hajlandó semmit megkóstolni, akkor pedig étel neofóbiával, az újtól való félelemmel van dolgunk, amelyet szintén kinőhetnek.

De mit tegyünk addig?

Mert valóban nagyon sokszor elkeserítő ez a helyzet. Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy gyermek nem eszik rendesen. Aggódunk, hogy beteg, vagy hogy épp emiatt az lesz. Hogy el fog fogyni, hogy nem jut elég tápanyaghoz, vitaminhoz. De tényleg nincs ennél rosszabb? Tényleg ennyire központi helyen kell lennie az étkezésnek? Tényleg nem csak mi magunk generáljuk a problémát?

Felejtsd el az erőszakos etetést!

Nézz magadba őszintén: hányszor kényszeríted a gyermekedbe az ételt? Hányszor ígérgetsz neki, hogy ha ezt megeszed, kapsz csokit (pudingot stb.)? Hányszor viszonyulsz hozzá az étkezés kapcsán dühösen, elkeseredetten?

Mert erőszakkal nem megyünk semmire. Sőt! Kialakíthatunk vele több étkezési zavart is! A fenti példáknál írtam, hogy ezeket az étkezési problémákat a gyermekek rendszerint kinövik. A 2. életév és a 6. életév közé tehető mind a szelektív étkezés, mind az étel neofóbia befolyása. El kell tehát fogadnunk, hogy ebben az életszakaszban a gyermek nem úgy fog enni, ahogy mi. És ez sem véletlen.

Engedd, hogy a gyermeked szabályozza önmagát!

A fejlődés, az önállósodás elengedhetetlen része az önszabályozás.

  • Amikor a kicsi egyik nap sokat, másik nap pedig szinte semmit sem eszik, az is ennek tudható be.
  • Amikor egyik nap még imádta a banánt, de másnap visszautasítja, az is.
  • Ha egy eddig kedvenc ételt nem hajlandó többet enni, akkor egyszerűen megunta és újra vágyik. Ekkor is önszabályoz.

Ha ebbe a belső szabályozásba állandóan beleszólunk, felülbíráljuk, kritizáljuk, nagyon rosszat teszünk a kicsinek! De akkor most hagyjunk rá mindent? Nem. Mindenképpen próbálkozzunk, de semmiképp sem erőszakosan! A kisbabáknak legalább nyolcszori (de néha több) kóstolás kell ahhoz, hogy egy ételről el tudják dönteni, ízlik-e nekik, vagy sem. Próbálkozzunk kitartóan. Neked az a feladatod, hogy minél változatosabb ételeket kínálj részére, neki az a feladata, hogy eldöntse elfogyasztja-e azt, és mennyit eszik belőle.

Hogy hogyan? Máris mondom.

Legyen az étel már önmagában is kedvcsináló!

Tippek az új ételek bevezetéséhez

  1. Új ételt a korábbihoz kapcsolódva vezessünk be: krumplipüré után főtt krumplit, vagy akár héjában sültet. Borsópüré után jöhet a borsófőzelék vagy a párolt borsó. Lehet, hogy az egyiket visszautasítja, de a másik verzióban már szívesen megkóstolja.
  2. Ha nem szereti a gyümölcsöket, zöldségeket, próbálkozzunk a belőlük készített finomságokkal, pürékkel, ivólékkel stb.
  3. Díszítsük fel a poharat, készítsünk az ételből vicces állatfejeket a tányérra, vagyis tegyük vonzóvá az ennivalót a gyermek számára.
  4. Tegyük lehetővé, hogy mindig tudjon miből választani. Ha szeretnénk, hogy egyen egy kis sajtot, tegyünk mindig a tányérjára. Nem baj, ha csak a tizedik alkalommal fogja megkóstolni. Nem kell noszogatnunk, hagyjuk meg a döntési szabadságát.

Mert ha erőszakoskodunk, nem alakul ki a kicsi és az étel közötti egészséges kapcsolat. És ez sokkal nagyobb gond a későbbiekre nézve, hiszen éppen ez vezethet anorexiához vagy épp túlevéshez.

Értsük meg, hogy az étel neofóbia és a szelektív evés természetes jelenség! Ha a gyermekünk láthatóan jól fejlődik, valószínűleg nincs semmi baja, ne aggódjunk!

Mikor fordulj szakemberhez, ha nem eszik a gyermeked?

  • Ha sokáig stagnál a súlyfejlődés, esetleg fogy,
  • Ha nem fejlődik megfelelően,
  • Ha állandóan fáradt, érdektelen.

Ebben az esetben mindenképp fordulj orvoshoz, vagy kérd szakértő segítségét. Természetesen a ManóMenü szakértői  is örömmel állnak rendelkezésedre. Keress meg bennünket a Facebookon, vagy akár itt is.  Mindenkinek megpróbálunk segíteni.

Pin It on Pinterest