Tojásfestés természetes alapanyagokkal

Tojásfestés természetes alapanyagokkal

Húsvét közeledtével biztos vagyok benne, hogy sok szülő emlékeiben felszínre kerülnek gyermekkorának húsvéti ünnepei.

A főtt sonka illata, a finom puha kalács, a sárgatúró, és a legnagyobb kedvenc a színes festett tojás.

Az elmúlt években ilyenkor Húsvét táján egyre gyakrabban jönnek velem szembe azok a fotók, amelyek a különböző élelmiszerek “tojásfestő” hatását mutatják be: áfonya, cékla, káposzta, kurkuma – a leleményesség határtalan!

Noha remek irány, hogy a mesterséges festékek helyett természetes anyagokat használunk, úgy gondolom, hogy a naturális tojásdekorálást is el lehetne vinni egy jóval kevésbé pazaroló irányba. Elvégre egy marék áfonya, vagy egy jó kis cékla landoljon inkább a pocakunkban, nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy zöld vagy kék tojást szinte csak akkor tudsz elérni természetes színezékkel, ha fehér héjú tojást tudsz beszerezni, ami manapság legalább akkora ritkaság mint a fehér holló…ne pazaroljuk hát az élelmiszereinket ( áfonya, petrezselyem) arra, hogy lehetetlen küldetést próbálunk megvalósítani. Biztos vagyok benne, hogy gyermeked a lila vagy piros tojásnak legalább annyira fog örülni…sőt!

Személy szerint én nagy rajongója vagyok a hagymahéjnak, hiszen ez alap esetben a kukában végezné…. ilyenkor viszont remek tojásfestő alternatíva! (Ahogy látjátok, a képen látható tojásokat is ezzel színeztem meg.) Az árnyalatokkal játszhatunk annak megfelelően, hogy melyik hagyma héjából mennyit teszünk a “varázsfőzetbe”.

De hasonlóan zerowaste alternatíva az ecetes cékla leve is. Miután elfogyasztottátok a fincsi cékla-savanyút, melegítsétek újra a levét és abba tegyétek bele a tojásokat.

Nálunk egyébként mostanában szinte naponta készülnek az újabb adag festett tojások, mert a kisfiam is sokkal szívesebben eszi így a főtt tojást!
Érdemes hát a tojással szemben gyanakvóbb gyerekeknek akár így is kínálni ezt az ételt. (Nyilvánvalóan csak a természetes anyagokkal megfestett tojásokra gondolok!)

Nézzük akkor lépésről lépésre mire is lesz szükségünk a természetes zerowaste tojásfestéshez:

  • Tojás
  • Hagymahéj
  • Hibás, felszaladt harisnya, amit már egyébként kidobnál ( én egyébként hajgumi helyett is ezt szeretem használni)
  • Növények, virágok a minták kialakításához
  • 1 evőkanál ecet

Helyezd a tojásra a szabadban, kertben gyűjtött növényeket, leveleket és a harisnyával minél szorosabban szorítsátok rá. Ezt követően helyezzétek a hagymahéjjal kibélelt edénybe a tojásokat, majd engedjetek annyi vizet hozzá, hogy éppen ellepje a tojást.

Miután felforrt a víz tegyétek takarékra, és tegyétek hozzá az ecetet. Ettől az addig barnás víz szép élénk lilává változik.

5-10 perc főzés után zárd el nyugodtan a főzőlapot, és hagyd a tojásokat a vízben 4-5 órát ( attól is függ mennyire élénk színt szeretnétek)

Ezt követően fejtsétek le a harisnyát a tojásról óvatosan, majd a leveleket is szedjétek le. Miután a tojások megszáradtak, olajjal vagy szalonnahéjjal kenjétek át, hogy szép fénye legyen.

Szuper program a gyermeketekkel, természetes, ténylegesen felhasználtad a hulladékot még mielőtt komposzttá vált.

Ugye hogy sokkal jobb érzés, mintha a finom áfonyát vagy céklát pazaroltad volna el?

És még egy dolog fontos lehet…nyugodtan készítsetek ilyet húsvét után is, akár jópofa ötlet lehet egy szülinapi reggelinél is, ha mondjuk az ünnepelt életkorát rajzoljátok ezzel a technikával a tojásra.

Tetszett az ötlet? Akkor hagymahéj gyűjtés indul!

 

Nézz körül weboldalunkon is, ahol szuper termékekkel várunk! ManóMenü webáruház

 

 

 

Önálló terítést segítő sablon

Önálló terítést segítő sablon

“Jobbra kanál, jobbra kés, te meg villa balra mész.”

Igaz?

Az önállóságra – és így a házimunkára – való nevelés bizony ugyanúgy a szülő feladata, mint az egészséges és változatos étkezés kialakítása.

Kiváló módja az asztal terítés megtanulására az alábbi sablon, amelynek ötletével a ManóMenü csoportban találkoztam.

Töltsétek le, nyomtassátok ki, és mehet a közös tanulás és “munka”! (Hiszen nem csak a konyhában lehet segítségünkre a csipet-csapat!

A képre kattintva tudod letölteni a sablont!

 

Hozzátáplálási hibák 4. rész

Hozzátáplálási hibák 4. rész

Hozzátáplálási hibák – 4. Rész 

Elérkeztünk a hozzátáplálást érintő bakik, hibák utolsó posztjához. Egy olyan “apróságot” hoztam mára, amit nagyon nehéz tetten érni és valószínűleg kisebb-nagyobb mértékben legtöbbünk elkövette már.

Ez a malőr pedig nem más, mint amikor mi magunk “címkézzük” gyermekünket válogatósnak.

“Hagyd, azt úgysem eszi meg!”

“Inkább főzzünk virslit is, a biztonság kedvéért…!”

“Sajnos az én gyerekem eléggé válogat.”

“Ő ugyan nem eszik zöldséget!”

Ismerős valamelyik?

Ne aggódj, nem vagy egyedül!

Hadd magyarázzam el, hogy mi ezzel a probléma!

A gond az, hogy ha egy kisgyermek válogatósnak van elkönyvelve (függetlenül attól, hogy szemtől szembe, vagy minket “kihallgatva” hallja-e tőlünk), akkor hamar el is kezd a titulusnak megfelelően viselkedni. Nyomot hagyhat benne egy-egy ilyen megjegyzés, csakúgy, mintha lustának, vagy butusnak neveznénk.

Amikor azt hallja tőlünk, hogy “ne is szedj neki abból, úgyse fogja megenni”, akkor olyan megerősítéseket küldünk akaratlanul is a gyerkőcünk felé, amelyekből ő maga is úgy fogja gondolni, hogy ő képtelen lenne szeretni azt a bizonyos ételt –  hiszen anya is megmondta.

Olyan ez, mintha a szavainkkal épp a tetteink ellen cselekednénk, és szinte felhatalmazást adnánk a válogatósságra. Tényként kezeljük a helyzetet, ahelyett, hogy épp annak lehetősége felé terelgetnénk csimotánkat, hogy az az étel adott esetben akár szerethető is.

Mit tehetünk tehát, hogy ezt elkerüljük?

Címkék helyett adjunk inkább önbizalmat! Biztassuk kismanónkat, hogy kóstolja meg az elé tett ételt (de ne erőltessük!), emlékeztessük, hogy lehet, hogy van olyan finomság, ami régebben talán nem volt szimpatikus, de most – szerintünk – ízlene neki, és bátorítsuk, bátorítsuk, bátorítsuk… elfogadva persze, hogy a végén nem mi, hanem ő maga dönt arról, hogy rákap-e az adott falatra, vagy sem. Elvégre ahogy nekünk, úgy neki is megvan a maga- örökké változó – ízlése, nem?

S ha gyermekünk megint úgy dönt, hogy az adott csemege nem nyerte el a tetszését (akár kóstolta, akár nem), akkor érdemes a dolgot ennyivel elintéznünk: “nem szereted… még.”

Abban a “még”-ben minden ott van, ami kell: hogy a szeretem – nem szeretem kérdésköre egy folyamat és nem statikus tény. Lehetőség, és udvarias elfogadás, de egyet nem értés.

Benne van, hogy nincs elvárás, nincs csalódottság, nincs nyomás.

Benne van a felfedezés öröme (az evés terén is) és a változásra való nyitottság.

Ez – szerintem – az egyik legfontosabb képesség, amit gyermekünknek taníthatunk.

Te pedig Anya emlékezz: gyermeked nem válogatós, épp csak most tanulja szeretni az ételeket.

 

Tipp: Tálald az ételt akár a képen látható módon. A tányért ITT éred el.

 

 

Hogyan előzd meg a válogatósságot

Hogyan előzd meg a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák – 3. Rész 

Az elmúlt hetekben a hozzátápláláskor elkövetett óvatlan hibákról írtam nektek pár gondolatot. Azokról az apró bakikról, amelyek többségét akarva-akaratlanul mindannyian elkövetjük, ezzel nehezítve a saját (és gyermekünk) helyzetét a kiegyensúlyozott evés terén.

Ma a nassolás kérdéskörét szeretném picit körbejárni.

Azt az alkalmakat, amikor a fix étkezési időkön kívül kínálunk valami apróságot a csimotánknak.
Tudom, főleg amikor nem fogyott rendesen az ebéd, nagyon nehéz megállni, hogy ha a gyerkőc megkíván valami finomságot, ne engedjünk a kérésének.
Pedig pontosan ezzel indulunk el a rossz irányba: mivel a köztes falatozásoktól a gyermek pont a fő étkezésekre nem lesz elég éhes, így jóval nagyobb az esélye, hogy mikor leül a család, ő nem, vagy csak keveset eszik az ételből, türelmetlenül viselkedik, játszik az ennivalóval, vagy idő előtt feláll az asztaltól.
Ismerős jelenetek, igaz?

De mi is az igazi gond a nasizással?

Sajnos egy 2010-ben készített kutatás kimutatta, hogy a köztes csipegetés rossz szokását az utóbbi évtizedekben vettük fel: az eredmények szerint egy gyerek átlagosan napi háromszor falatozgat valami “mellékeset”, szemben a pár évtizeddel ezelőtti napi egy alkalomhoz képest. A legnagyobb eltérést ráadásul pont a 2 és 6 éves korosztálynál találták!
Mindez azt jelenti, hogy a mai gyerekek átlag 586 kalóriával többet visznek be egy nap a korábbi generációkhoz képest – nem csoda hát, ha az igazi étkezéseknél nem éhesek!

Mindemellett a folyamatos, kis mennyiségekben való csipegetés azért is lehet problémás, mert gyermekeink így nem tanulják meg az éhség tüneteit, nehézségeik lesznek testük jelzéseinek “olvasásában”.
Egy egészséges gyereknek tudnia kellene, hogy mikor egyen (kvázi mikor éhes), vagy mikor hagyja abba azt, valamint hogy mit jelent a jóllakottság érzése? Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy már felnőttként megfelelő önszabályozást tudjon alkalmazni az evés mennyiségét és gyakoriságát illetően.

Végül, de nem utolsó sorban; ha gyermekünk megtanulja, hogy kérés esetén nagy valószínűséggel kap valami fogára valót, nagyobb az esélye, hogy “átvészeli” a fő étkezéseket egy kis csipegetéssel és inkább a nasi időre koncentrál – amikor jóval csábítóbb finomságokból lehet válogatni.

Mit tehetünk tehát?

A legfontosabb persze, hogy ragaszkodjunk a fő étkezési időkhöz! Mint oly’ sok minden másban, a gyerekeknek az evés körül is szigorú napirendre és szabályokra van szükségük, még ha ez nem is mindig tűnik egyértelműnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne iktassunk be tízórait és uzsonnát, épp ellenkezőleg! Mivel a picik gyomrának kapacitása még messze nem ér fel a felnőttekével, nekik gyakrabban, 2-3 óránként kell enniük. De ezek előre meghatározott helyén és idején kívül ne kínáljunk fel nasit!
Ha tehát csimotánk nem eszik (elegendő) ebédet, viszont fél órával étkezés után már falatozni kér, ragaszkodjunk az uzsonnaidő kivárásához (meg a délutáni alváshoz? :)!

Higgyük el, ha egy picit szigorúbbak és következetesebbek vagyunk, nagyon hamar be fog állni a rend: gyermekünk nem fog éhezni (ha mégis, legalább tisztába kerül az éhség érzetével), az étkezések nem válnak mentális harctérré és nagyobb rá az esély, hogy egy elhízásra kevésbé hajlamos, az ételekhez egészséges viszonyt tápláló felnőtt válik belőle.

Ennyit megér egy kis határozottság, nem?

 

Nézz körül webshopunkon, ahol számos kincset találsz, mely megkönnyítheti ezt az időszakot: www.shop.manomenu.hu

ManóMenü – Legjobbat a gyermekednek!

 

 

Hozzátáplálási hibák 2. – Így kerülheted el a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák 2. – Így kerülheted el a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák  – 2. Rész 

Előző héten indított cikksorozatomban célul tűztem ki, hogy segítek Nektek elkerülni egy-egy olyan hibát a hozzátáplálásban /  a gyermek korai éveiben, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, de később sajnos válogatósságot, esetleg nem-evést és ezzel rengeteg frusztrációt okozhatnak – mind anyának, mind a gyerkőcnek.

Hangsúlyoztam már párszor, de fontosnak érzem megtenni újra és újra: NEM gondolom, hogy gyermekünk válogatóssága fordított arányban állna a jó anyasággal. Ugyanakkor vannak olyan apróbb bakik, amelyek tudatában talán ellavírozhatunk a hozzátáplálás hóbortos tengerén nagyobb balesetek nélkül… 

Kép forrása

Lássunk egy újabb példát!

Gyakori és ösztönös reakció, ha gyermekünk nem szeret enni, hogy ugyanazt az ételt adjuk neki… újra és újra. Mert ‘ezt legalább megeszi’, mert az nem lehet, hogy üres a hasa, mert nem akarunk ételt kidobálni minden áldott nap, mert nem akarunk veszekedni, mert nem látunk más megoldást.

Sajnos azonban ezzel a megoldással csak erősítjük a válogatásra való hajlamosságot.

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy az étel maradéktalan elpusztításánál fontosabb, hogy variáld a felkínált finomságokat?

Nézd a problémát kicsit más szemszögből: gyermeked nem szereti az újfajta ételeket, nem akar kísérletezni velük. Mivel te mindennap a kedvencét teszed a tányérra, így nem is igen kell foglalkoznia az újabbak felfedezésével, mert te ettől lényegében megóvod őt. 

Ez így megint egy ördögi körnek tűnik, nem igaz?

Sajnos ha gyermekednek sohasem kell új ételekkel találkoznia és nincs a próbálgatásra ösztönözve, nem is fog kísérletezni és így sohasem fogja levetkőzni a válogatósságot.

A megoldás tehát, hogy a kicsiknek folyamatosan fel kell kínálni új ételeket, hogy felülkerekedjen bennük a kíváncsiság.

Hogy miért?

Mert egyes vizsgálatok szerint van olyan étel, amivel akár 20-30-szor is “találkozniuk kell” mielőtt hajlandóak lennének megkóstolni azt! Találkozás alatt pedig nem csak azt értem, hogy messziről látja, ahogy valaki más eszi azt, hanem hogy az az étel aktuálisan ott csücsül a tányérján. Meg lehet fogni, bökni, nyalni, nézegetni… és akár, adott esetben, ha a csillagok is épp úgy állnak… talán meg is lehet majd egyszer kóstolni is.

Szóval a mondással ellentétben hagyd csak nyugodtan, hogy játsszon az étellel (na persze értelmes keretek között)!

Vigyáznunk kell azonban!

Ha mi felnőttek minél inkább arra megyünk rá, hogy a gyermek megkóstoljon valami újat, annál könnyebben fordulhat át a kóstoló a korábbi posztomban említett dac-játszmává: mi szeretnénk, hogy új étel kerüljön a “főzhetem, megeszi” rubrikába, gyermekünk pedig érezvén a nyomást csak méginkább ellenáll, előidézve ezzel azt a jól ismert feszült légkört, ami pedig kellemetlen, negatív érzetet, ne adj Isten egy kiadós hisztit idéz elő.

Talán éppen ezért olyan gyakori eset, hogy a picik nagy százaléka jóval kísérletezőbb az ételek tekintetében az óvodában, mint otthon: nincs nyomás, a körülötte lévők ugyanazt eszik (vagy nyalogatják, fogdossák, tesztelik), mint ő, az óvónénik nem helikoptereznek folyamatosan felette, nincs is igazán kivel dacolni.

Érdemes lehet ezt a példát észben tartani az esti vacsorák alkalmával!

Csak lazán, mint az oviban! 😉

 

 

 

Hozzátáplálás hibák – 1. Rész 

Hozzátáplálás hibák – 1. Rész 

Hozzátáplálás hibák – 1. Rész 

Mind a ManóMenü csoportban, mind a receptkönyvem kapcsán nagyon sokszor felmerül a téma: kinek mennyire válogatós a gyermeke?
Bevallom őszintén, Martinnal, nem igazán voltak nagyobb “szenvedős” időszakok.
Noha alapvetően úgy gondolom, hogy az édesanyáknak NEM kell gyermekük válogatósságát a saját hibájukként kezelni, most már tudom, hogy a szerencsén kívül talán volt egy-két egyéb tényező is, ami miatt a saját gyermekemnél nem volt különösebb gond az evés terén.
Akad néhány olyan hiba hozzátápláláskor, amit könnyű elvéteni, de ha felhívják rá a figyelmünket, ha tudatosan figyelünk rájuk, talán kikerülhetjük ( de legalább is mérsékelhetjük) őket – ezzel esetlegesen megelőzve azt a bizonyos “fényevést”.

Ne értsetek félre, továbbra is úgy gondolom, hogy NEM az anyaság mércéje, hogy gyermekünk mindent eltakarít-e a tányérról, vagy sem, de hogy segítselek Titeket, gondoltam sorra veszek egy cikksorozatban néhány olyan bakit, aminek ismerete könnyítheti a “munkátokat”.

Mik ezek a tipikus bakik?

Azt hiszem abban a legtöbben egyetértetek velem, hogy a nem evés hátterében sokszor nem is maga az étel, hanem valami egyéb probléma húzódik meg.
Az egyik leggyakoribb (és természetes) reakció, amit kétségbeesésében egy anya a gyermeke nem-evésére reagál, hogy kényszeríteni próbálja. Persze ne feltétlenül fizikai kényszerre gondoljatok, sokkal inkább apró trükkökre. Ismerős lehet néhány nektek is: zöldségek “elrejtése” az ételben, a desszert ígérgetése, vagy a klasszikus “egyet az anya kedvéért” egyszemélyes előadás… Valljuk be, mindannyian alkalmaztuk már valamelyiket. (Én is, hiszen ezt láttam otthon, velem is ugyanígy viselkedtek a szüleim)

S hogy mi a trükközéssel a gond?

Sajnos a szakértők nagyrésze egyetért abban, hogy az ilyen jóhiszemű taktikázás hosszú távon éppen az ellenkezőjéhez vezet, mivel ezeket a helyzeteket a gyerekek egyfajta stresszes, szorongásos helyzetnek élhetik meg. Márpedig egy ilyen fenyegető szituációban ki az, aki megéhezik, vagy az evésen jár az esze? Senki.

Rosszabb napokon a jelenet az érzelmek fokozódásába, a szorongásból egyfajta dühös helyzetbe, vagy éppen bűntudatkeltésbe csaphat át – ami senkinek sem jó. Az étkezések így egy kellemetlen, feszült eseményként maradnak meg gyermekünk buksijában, fokozva ezzel egy ördögi spirált.

Vannak persze olyan gyerkőcök, akiknél ideig-óráig működnek az ilyen taktikázások, leginkább azért, mert a kicsi túl szófogadó, vagy félénk ahhoz, hogy dacoljon a felállított szabályokkal. Az érzékenyebb vagy szélsőségesen válogatós gyerekek esetében az étkezések viszont hamar hatalmi harccá válhatnak, súlyos problémákat okozhatva ezzel hosszú távon.

Hangsúlyozom ugyanakkor: teljesen természetes, emberi reakció, ha “kényszerítős” trükköket alkalmaztál, vagy alkalmazol.
Ne stresszeld, vagy ostorozd magad emiatt, inkább próbálj változtatni, próbáld a “nem evést” tünetként kezelni, és mögé látni!
Biztos, hogy a brokkolival van a gond, vagy gyermeked a sorozatos “nem”-mel próbálja a kezébe venni az irányítást? Mi lehet az oka a viselkedésének? Mi lehet az egész jelenet forrása, eredete? Hol tudnád megszakítani az ördögi spirált?

Vannak olyan esetek, amikor tudjuk a választ, de nem tudjuk hogyan tudnánk fordítani a dolgokon. Vannak esetek, amikor még az okokat felderíteni sem olyan könnyű.
Bárhogy is: segítséget kérni sohasem szégyen.

Én természetesen továbbra is itt leszek, és igyekszem apróbb tanácsokkal ellátni Titeket!

 

 

Pin It on Pinterest