Hozzátáplálási hibák 4. rész

Hozzátáplálási hibák 4. rész

Hozzátáplálási hibák – 4. Rész 

Elérkeztünk a hozzátáplálást érintő bakik, hibák utolsó posztjához. Egy olyan “apróságot” hoztam mára, amit nagyon nehéz tetten érni és valószínűleg kisebb-nagyobb mértékben legtöbbünk elkövette már.

Ez a malőr pedig nem más, mint amikor mi magunk “címkézzük” gyermekünket válogatósnak.

“Hagyd, azt úgysem eszi meg!”

“Inkább főzzünk virslit is, a biztonság kedvéért…!”

“Sajnos az én gyerekem eléggé válogat.”

“Ő ugyan nem eszik zöldséget!”

Ismerős valamelyik?

Ne aggódj, nem vagy egyedül!

Hadd magyarázzam el, hogy mi ezzel a probléma!

A gond az, hogy ha egy kisgyermek válogatósnak van elkönyvelve (függetlenül attól, hogy szemtől szembe, vagy minket “kihallgatva” hallja-e tőlünk), akkor hamar el is kezd a titulusnak megfelelően viselkedni. Nyomot hagyhat benne egy-egy ilyen megjegyzés, csakúgy, mintha lustának, vagy butusnak neveznénk.

Amikor azt hallja tőlünk, hogy “ne is szedj neki abból, úgyse fogja megenni”, akkor olyan megerősítéseket küldünk akaratlanul is a gyerkőcünk felé, amelyekből ő maga is úgy fogja gondolni, hogy ő képtelen lenne szeretni azt a bizonyos ételt –  hiszen anya is megmondta.

Olyan ez, mintha a szavainkkal épp a tetteink ellen cselekednénk, és szinte felhatalmazást adnánk a válogatósságra. Tényként kezeljük a helyzetet, ahelyett, hogy épp annak lehetősége felé terelgetnénk csimotánkat, hogy az az étel adott esetben akár szerethető is.

Mit tehetünk tehát, hogy ezt elkerüljük?

Címkék helyett adjunk inkább önbizalmat! Biztassuk kismanónkat, hogy kóstolja meg az elé tett ételt (de ne erőltessük!), emlékeztessük, hogy lehet, hogy van olyan finomság, ami régebben talán nem volt szimpatikus, de most – szerintünk – ízlene neki, és bátorítsuk, bátorítsuk, bátorítsuk… elfogadva persze, hogy a végén nem mi, hanem ő maga dönt arról, hogy rákap-e az adott falatra, vagy sem. Elvégre ahogy nekünk, úgy neki is megvan a maga- örökké változó – ízlése, nem?

S ha gyermekünk megint úgy dönt, hogy az adott csemege nem nyerte el a tetszését (akár kóstolta, akár nem), akkor érdemes a dolgot ennyivel elintéznünk: “nem szereted… még.”

Abban a “még”-ben minden ott van, ami kell: hogy a szeretem – nem szeretem kérdésköre egy folyamat és nem statikus tény. Lehetőség, és udvarias elfogadás, de egyet nem értés.

Benne van, hogy nincs elvárás, nincs csalódottság, nincs nyomás.

Benne van a felfedezés öröme (az evés terén is) és a változásra való nyitottság.

Ez – szerintem – az egyik legfontosabb képesség, amit gyermekünknek taníthatunk.

Te pedig Anya emlékezz: gyermeked nem válogatós, épp csak most tanulja szeretni az ételeket.

 

Tipp: Tálald az ételt akár a képen látható módon. A tányért ITT éred el.

 

 

Hogyan előzd meg a válogatósságot

Hogyan előzd meg a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák – 3. Rész 

Az elmúlt hetekben a hozzátápláláskor elkövetett óvatlan hibákról írtam nektek pár gondolatot. Azokról az apró bakikról, amelyek többségét akarva-akaratlanul mindannyian elkövetjük, ezzel nehezítve a saját (és gyermekünk) helyzetét a kiegyensúlyozott evés terén.

Ma a nassolás kérdéskörét szeretném picit körbejárni.

Azt az alkalmakat, amikor a fix étkezési időkön kívül kínálunk valami apróságot a csimotánknak.
Tudom, főleg amikor nem fogyott rendesen az ebéd, nagyon nehéz megállni, hogy ha a gyerkőc megkíván valami finomságot, ne engedjünk a kérésének.
Pedig pontosan ezzel indulunk el a rossz irányba: mivel a köztes falatozásoktól a gyermek pont a fő étkezésekre nem lesz elég éhes, így jóval nagyobb az esélye, hogy mikor leül a család, ő nem, vagy csak keveset eszik az ételből, türelmetlenül viselkedik, játszik az ennivalóval, vagy idő előtt feláll az asztaltól.
Ismerős jelenetek, igaz?

De mi is az igazi gond a nasizással?

Sajnos egy 2010-ben készített kutatás kimutatta, hogy a köztes csipegetés rossz szokását az utóbbi évtizedekben vettük fel: az eredmények szerint egy gyerek átlagosan napi háromszor falatozgat valami “mellékeset”, szemben a pár évtizeddel ezelőtti napi egy alkalomhoz képest. A legnagyobb eltérést ráadásul pont a 2 és 6 éves korosztálynál találták!
Mindez azt jelenti, hogy a mai gyerekek átlag 586 kalóriával többet visznek be egy nap a korábbi generációkhoz képest – nem csoda hát, ha az igazi étkezéseknél nem éhesek!

Mindemellett a folyamatos, kis mennyiségekben való csipegetés azért is lehet problémás, mert gyermekeink így nem tanulják meg az éhség tüneteit, nehézségeik lesznek testük jelzéseinek “olvasásában”.
Egy egészséges gyereknek tudnia kellene, hogy mikor egyen (kvázi mikor éhes), vagy mikor hagyja abba azt, valamint hogy mit jelent a jóllakottság érzése? Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy már felnőttként megfelelő önszabályozást tudjon alkalmazni az evés mennyiségét és gyakoriságát illetően.

Végül, de nem utolsó sorban; ha gyermekünk megtanulja, hogy kérés esetén nagy valószínűséggel kap valami fogára valót, nagyobb az esélye, hogy “átvészeli” a fő étkezéseket egy kis csipegetéssel és inkább a nasi időre koncentrál – amikor jóval csábítóbb finomságokból lehet válogatni.

Mit tehetünk tehát?

A legfontosabb persze, hogy ragaszkodjunk a fő étkezési időkhöz! Mint oly’ sok minden másban, a gyerekeknek az evés körül is szigorú napirendre és szabályokra van szükségük, még ha ez nem is mindig tűnik egyértelműnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne iktassunk be tízórait és uzsonnát, épp ellenkezőleg! Mivel a picik gyomrának kapacitása még messze nem ér fel a felnőttekével, nekik gyakrabban, 2-3 óránként kell enniük. De ezek előre meghatározott helyén és idején kívül ne kínáljunk fel nasit!
Ha tehát csimotánk nem eszik (elegendő) ebédet, viszont fél órával étkezés után már falatozni kér, ragaszkodjunk az uzsonnaidő kivárásához (meg a délutáni alváshoz? :)!

Higgyük el, ha egy picit szigorúbbak és következetesebbek vagyunk, nagyon hamar be fog állni a rend: gyermekünk nem fog éhezni (ha mégis, legalább tisztába kerül az éhség érzetével), az étkezések nem válnak mentális harctérré és nagyobb rá az esély, hogy egy elhízásra kevésbé hajlamos, az ételekhez egészséges viszonyt tápláló felnőtt válik belőle.

Ennyit megér egy kis határozottság, nem?

 

Nézz körül webshopunkon, ahol számos kincset találsz, mely megkönnyítheti ezt az időszakot: www.shop.manomenu.hu

ManóMenü – Legjobbat a gyermekednek!

 

 

Hozzátáplálási hibák 2. – Így kerülheted el a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák 2. – Így kerülheted el a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák  – 2. Rész 

Előző héten indított cikksorozatomban célul tűztem ki, hogy segítek Nektek elkerülni egy-egy olyan hibát a hozzátáplálásban /  a gyermek korai éveiben, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, de később sajnos válogatósságot, esetleg nem-evést és ezzel rengeteg frusztrációt okozhatnak – mind anyának, mind a gyerkőcnek.

Hangsúlyoztam már párszor, de fontosnak érzem megtenni újra és újra: NEM gondolom, hogy gyermekünk válogatóssága fordított arányban állna a jó anyasággal. Ugyanakkor vannak olyan apróbb bakik, amelyek tudatában talán ellavírozhatunk a hozzátáplálás hóbortos tengerén nagyobb balesetek nélkül… 

Kép forrása

Lássunk egy újabb példát!

Gyakori és ösztönös reakció, ha gyermekünk nem szeret enni, hogy ugyanazt az ételt adjuk neki… újra és újra. Mert ‘ezt legalább megeszi’, mert az nem lehet, hogy üres a hasa, mert nem akarunk ételt kidobálni minden áldott nap, mert nem akarunk veszekedni, mert nem látunk más megoldást.

Sajnos azonban ezzel a megoldással csak erősítjük a válogatásra való hajlamosságot.

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy az étel maradéktalan elpusztításánál fontosabb, hogy variáld a felkínált finomságokat?

Nézd a problémát kicsit más szemszögből: gyermeked nem szereti az újfajta ételeket, nem akar kísérletezni velük. Mivel te mindennap a kedvencét teszed a tányérra, így nem is igen kell foglalkoznia az újabbak felfedezésével, mert te ettől lényegében megóvod őt. 

Ez így megint egy ördögi körnek tűnik, nem igaz?

Sajnos ha gyermekednek sohasem kell új ételekkel találkoznia és nincs a próbálgatásra ösztönözve, nem is fog kísérletezni és így sohasem fogja levetkőzni a válogatósságot.

A megoldás tehát, hogy a kicsiknek folyamatosan fel kell kínálni új ételeket, hogy felülkerekedjen bennük a kíváncsiság.

Hogy miért?

Mert egyes vizsgálatok szerint van olyan étel, amivel akár 20-30-szor is “találkozniuk kell” mielőtt hajlandóak lennének megkóstolni azt! Találkozás alatt pedig nem csak azt értem, hogy messziről látja, ahogy valaki más eszi azt, hanem hogy az az étel aktuálisan ott csücsül a tányérján. Meg lehet fogni, bökni, nyalni, nézegetni… és akár, adott esetben, ha a csillagok is épp úgy állnak… talán meg is lehet majd egyszer kóstolni is.

Szóval a mondással ellentétben hagyd csak nyugodtan, hogy játsszon az étellel (na persze értelmes keretek között)!

Vigyáznunk kell azonban!

Ha mi felnőttek minél inkább arra megyünk rá, hogy a gyermek megkóstoljon valami újat, annál könnyebben fordulhat át a kóstoló a korábbi posztomban említett dac-játszmává: mi szeretnénk, hogy új étel kerüljön a “főzhetem, megeszi” rubrikába, gyermekünk pedig érezvén a nyomást csak méginkább ellenáll, előidézve ezzel azt a jól ismert feszült légkört, ami pedig kellemetlen, negatív érzetet, ne adj Isten egy kiadós hisztit idéz elő.

Talán éppen ezért olyan gyakori eset, hogy a picik nagy százaléka jóval kísérletezőbb az ételek tekintetében az óvodában, mint otthon: nincs nyomás, a körülötte lévők ugyanazt eszik (vagy nyalogatják, fogdossák, tesztelik), mint ő, az óvónénik nem helikoptereznek folyamatosan felette, nincs is igazán kivel dacolni.

Érdemes lehet ezt a példát észben tartani az esti vacsorák alkalmával!

Csak lazán, mint az oviban! 😉

 

 

 

Hozzátáplálás hibák – 1. Rész 

Hozzátáplálás hibák – 1. Rész 

Hozzátáplálás hibák – 1. Rész 

Mind a ManóMenü csoportban, mind a receptkönyvem kapcsán nagyon sokszor felmerül a téma: kinek mennyire válogatós a gyermeke?
Bevallom őszintén, Martinnal, nem igazán voltak nagyobb “szenvedős” időszakok.
Noha alapvetően úgy gondolom, hogy az édesanyáknak NEM kell gyermekük válogatósságát a saját hibájukként kezelni, most már tudom, hogy a szerencsén kívül talán volt egy-két egyéb tényező is, ami miatt a saját gyermekemnél nem volt különösebb gond az evés terén.
Akad néhány olyan hiba hozzátápláláskor, amit könnyű elvéteni, de ha felhívják rá a figyelmünket, ha tudatosan figyelünk rájuk, talán kikerülhetjük ( de legalább is mérsékelhetjük) őket – ezzel esetlegesen megelőzve azt a bizonyos “fényevést”.

Ne értsetek félre, továbbra is úgy gondolom, hogy NEM az anyaság mércéje, hogy gyermekünk mindent eltakarít-e a tányérról, vagy sem, de hogy segítselek Titeket, gondoltam sorra veszek egy cikksorozatban néhány olyan bakit, aminek ismerete könnyítheti a “munkátokat”.

Mik ezek a tipikus bakik?

Azt hiszem abban a legtöbben egyetértetek velem, hogy a nem evés hátterében sokszor nem is maga az étel, hanem valami egyéb probléma húzódik meg.
Az egyik leggyakoribb (és természetes) reakció, amit kétségbeesésében egy anya a gyermeke nem-evésére reagál, hogy kényszeríteni próbálja. Persze ne feltétlenül fizikai kényszerre gondoljatok, sokkal inkább apró trükkökre. Ismerős lehet néhány nektek is: zöldségek “elrejtése” az ételben, a desszert ígérgetése, vagy a klasszikus “egyet az anya kedvéért” egyszemélyes előadás… Valljuk be, mindannyian alkalmaztuk már valamelyiket. (Én is, hiszen ezt láttam otthon, velem is ugyanígy viselkedtek a szüleim)

S hogy mi a trükközéssel a gond?

Sajnos a szakértők nagyrésze egyetért abban, hogy az ilyen jóhiszemű taktikázás hosszú távon éppen az ellenkezőjéhez vezet, mivel ezeket a helyzeteket a gyerekek egyfajta stresszes, szorongásos helyzetnek élhetik meg. Márpedig egy ilyen fenyegető szituációban ki az, aki megéhezik, vagy az evésen jár az esze? Senki.

Rosszabb napokon a jelenet az érzelmek fokozódásába, a szorongásból egyfajta dühös helyzetbe, vagy éppen bűntudatkeltésbe csaphat át – ami senkinek sem jó. Az étkezések így egy kellemetlen, feszült eseményként maradnak meg gyermekünk buksijában, fokozva ezzel egy ördögi spirált.

Vannak persze olyan gyerkőcök, akiknél ideig-óráig működnek az ilyen taktikázások, leginkább azért, mert a kicsi túl szófogadó, vagy félénk ahhoz, hogy dacoljon a felállított szabályokkal. Az érzékenyebb vagy szélsőségesen válogatós gyerekek esetében az étkezések viszont hamar hatalmi harccá válhatnak, súlyos problémákat okozhatva ezzel hosszú távon.

Hangsúlyozom ugyanakkor: teljesen természetes, emberi reakció, ha “kényszerítős” trükköket alkalmaztál, vagy alkalmazol.
Ne stresszeld, vagy ostorozd magad emiatt, inkább próbálj változtatni, próbáld a “nem evést” tünetként kezelni, és mögé látni!
Biztos, hogy a brokkolival van a gond, vagy gyermeked a sorozatos “nem”-mel próbálja a kezébe venni az irányítást? Mi lehet az oka a viselkedésének? Mi lehet az egész jelenet forrása, eredete? Hol tudnád megszakítani az ördögi spirált?

Vannak olyan esetek, amikor tudjuk a választ, de nem tudjuk hogyan tudnánk fordítani a dolgokon. Vannak esetek, amikor még az okokat felderíteni sem olyan könnyű.
Bárhogy is: segítséget kérni sohasem szégyen.

Én természetesen továbbra is itt leszek, és igyekszem apróbb tanácsokkal ellátni Titeket!

 

 

Válogatós a gyermeked? Lehet, hogy neofóbiás.

Válogatós a gyermeked? Lehet, hogy neofóbiás.

Nem akar enni a gyermeked? Visszautasítja az ételt? Válogat? Mindig csak egyfélét kíván? Túl keveset eszik? Megvan az oka. Minden gyermek máshogy viszonyul az ételhez, ahogy mi, felnőttek is.

  • Van, aki sokszor eszik keveset, van, aki viszont habzsol.
  • Ha szinte csak egyféle ételt hajlandó enni, vagyis szelektíven étkezik, akkor sem kell rögtön megijedni. Ez főként életkori sajátosság. Ezt a szakaszt a gyermekek rendszerint kinövik.
  • Ha visszautasítja az új ételeket, és nem hajlandó semmit megkóstolni, akkor pedig étel neofóbiával, az újtól való félelemmel van dolgunk, amelyet szintén kinőhetnek.

De mit tegyünk addig?

Mert valóban nagyon sokszor elkeserítő ez a helyzet. Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy gyermek nem eszik rendesen. Aggódunk, hogy beteg, vagy hogy épp emiatt az lesz. Hogy el fog fogyni, hogy nem jut elég tápanyaghoz, vitaminhoz. De tényleg nincs ennél rosszabb? Tényleg ennyire központi helyen kell lennie az étkezésnek? Tényleg nem csak mi magunk generáljuk a problémát?

Felejtsd el az erőszakos etetést!

Nézz magadba őszintén: hányszor kényszeríted a gyermekedbe az ételt? Hányszor ígérgetsz neki, hogy ha ezt megeszed, kapsz csokit (pudingot stb.)? Hányszor viszonyulsz hozzá az étkezés kapcsán dühösen, elkeseredetten?

Mert erőszakkal nem megyünk semmire. Sőt! Kialakíthatunk vele több étkezési zavart is! A fenti példáknál írtam, hogy ezeket az étkezési problémákat a gyermekek rendszerint kinövik. A 2. életév és a 6. életév közé tehető mind a szelektív étkezés, mind az étel neofóbia befolyása. El kell tehát fogadnunk, hogy ebben az életszakaszban a gyermek nem úgy fog enni, ahogy mi. És ez sem véletlen.

Engedd, hogy a gyermeked szabályozza önmagát!

A fejlődés, az önállósodás elengedhetetlen része az önszabályozás.

  • Amikor a kicsi egyik nap sokat, másik nap pedig szinte semmit sem eszik, az is ennek tudható be.
  • Amikor egyik nap még imádta a banánt, de másnap visszautasítja, az is.
  • Ha egy eddig kedvenc ételt nem hajlandó többet enni, akkor egyszerűen megunta és újra vágyik. Ekkor is önszabályoz.

Ha ebbe a belső szabályozásba állandóan beleszólunk, felülbíráljuk, kritizáljuk, nagyon rosszat teszünk a kicsinek! De akkor most hagyjunk rá mindent? Nem. Mindenképpen próbálkozzunk, de semmiképp sem erőszakosan! A kisbabáknak legalább nyolcszori (de néha több) kóstolás kell ahhoz, hogy egy ételről el tudják dönteni, ízlik-e nekik, vagy sem. Próbálkozzunk kitartóan. Neked az a feladatod, hogy minél változatosabb ételeket kínálj részére, neki az a feladata, hogy eldöntse elfogyasztja-e azt, és mennyit eszik belőle.

Hogy hogyan? Máris mondom.

Legyen az étel már önmagában is kedvcsináló!

Tippek az új ételek bevezetéséhez

  1. Új ételt a korábbihoz kapcsolódva vezessünk be: krumplipüré után főtt krumplit, vagy akár héjában sültet. Borsópüré után jöhet a borsófőzelék vagy a párolt borsó. Lehet, hogy az egyiket visszautasítja, de a másik verzióban már szívesen megkóstolja.
  2. Ha nem szereti a gyümölcsöket, zöldségeket, próbálkozzunk a belőlük készített finomságokkal, pürékkel, ivólékkel stb.
  3. Díszítsük fel a poharat, készítsünk az ételből vicces állatfejeket a tányérra, vagyis tegyük vonzóvá az ennivalót a gyermek számára.
  4. Tegyük lehetővé, hogy mindig tudjon miből választani. Ha szeretnénk, hogy egyen egy kis sajtot, tegyünk mindig a tányérjára. Nem baj, ha csak a tizedik alkalommal fogja megkóstolni. Nem kell noszogatnunk, hagyjuk meg a döntési szabadságát.

Mert ha erőszakoskodunk, nem alakul ki a kicsi és az étel közötti egészséges kapcsolat. És ez sokkal nagyobb gond a későbbiekre nézve, hiszen éppen ez vezethet anorexiához vagy épp túlevéshez.

Értsük meg, hogy az étel neofóbia és a szelektív evés természetes jelenség! Ha a gyermekünk láthatóan jól fejlődik, valószínűleg nincs semmi baja, ne aggódjunk!

Mikor fordulj szakemberhez, ha nem eszik a gyermeked?

  • Ha sokáig stagnál a súlyfejlődés, esetleg fogy,
  • Ha nem fejlődik megfelelően,
  • Ha állandóan fáradt, érdektelen.

Ebben az esetben mindenképp fordulj orvoshoz, vagy kérd szakértő segítségét. Természetesen a ManóMenü szakértői  is örömmel állnak rendelkezésedre. Keress meg bennünket a Facebookon, vagy akár itt is.  Mindenkinek megpróbálunk segíteni.

Málnás pohárkrém

Málnás pohárkrém

Kiss Katalin csoporttagunk receptje alapján
Hozzávalók:
250 g mascarpone
2 dl tejszín
Ízlés szerint cukor/nádcukor/ki mit használ ( kb 50g)
A málnaszószhoz:
Pici fahéj
2 ek étkezési keményítő
Kevés víz
Nádcukor – elhagyható, ( kb 3 ek)
kb 300 g málna

Elkészítés:
A málnát pici vízzel feltesszük főni, fagyosan. Mikor a szemek már elkezdenek szétesni már jó is. Hozzáadjuk a nádcukrot és a fahéjat. Leszűrhetjük a magok miatt, de ez opcionális. Kevés vízhez hozzákeverjük a keményítőt és elkeverjük, majd hozzáadjuk a málnához. Hagyjuk kihűlni. A mascarponét cukorral habosra keverjük, majd a habbá vert tejszínnel lazítjuk. Ízlés szerint kehelybe, pohárba lehűtve szervírozzuk.

 

Letöltötted már applikációnkat? Ha nem itt megteheted:

IOS: ITT TÖLTHETED LE

Android: ITT TÖLTHETED LE

Pin It on Pinterest

Share This