Mit tegyek, ha túlsúlyos a gyermekem?

Először is azt kell megállapítani, hogy tényleg az-e. Sok szülő esik abba a hibába, hogy nem veszi figyelembe a „babahájt”, amely teljesen természetesen van jelen a kisbabáknál, és védi a testüket, a szervezetüket. A legtöbb gyermek ezt „kinövi”, illetve belenő majd a súlyába. A másik oldalon viszont olyan szülők is vannak, amelyek azt is babahájnak tartják, amely már régen nem az. Mégis hogyan lehet eldönteni, hogy túlsúlyos-e a gyermek?

A felnőtt BMI-kalkulátorok erre a célra nem jók, mert a kisgyermekeknél más számítás tükrözheti a valós állapotot. De ezt sem szabad szentírásnak venni, hiszen nagyon sok minden állhat egy súly hátterében. Kiindulásnak viszont mindenképpen jó, ha a szemünknek nem akarunk hinni. A gyermek BMI-kalkulátort itt találod.

Mennyiben felelős a genetika a túlsúlyért?

Amennyiben valóban túlsúlyos a gyermeked (obesitasszal küzd), az első és legfontosabb dolog, hogy szakemberhez forduljatok. Soha ne cselekedjetek „saját szakállra”, hiszen lehet, hogy valamilyen betegség vagy más egészségügyi probléma áll a háttérben. A genetikára azonban ne fogjuk a gyermekkori elhízást.

A szakemberek már régen bebizonyították, hogy csak az esetek igen kis százalékában felelős a genetika a túlsúlyért. Ilyen a

Az esetek többségében – muszáj belátnunk – az életmód mindennek az oka. A helytelen életmód.

Mit tehetünk, ha a túlsúlyos a gyermekünk?

Segítsünk neki példamutatással, vagyis változtassunk a szokásainkon. A kisgyermekek utánzással tanulnak, tehát érdemes magunkba néznünk:

  1. Sportolunk-e valamit?
  2. Hogyan űzzük el a stresszt? Nassolással?
  3. Rendszeresen és együtt étkezünk-e?
  4. Habzsolunk vagy megrágunk minden falatot?
  5. Iszunk-e elég vizet?
  6. Mit csomagolunk be egy-egy családi piknikre?
  7. Milyen kínálnivaló falatkák vannak otthon?
  8. Hogyan jutalmazzuk a gyermekünket? Étellel? Csokival?

A gyerekek észrevétlenül is átveszik a szokásainkat, az édességeket pedig biztosan nem fogják elutasítani. Fontos tehát, hogy a fentieket végiggondolva – ha szükséges – változtassunk a napjainkon. (A közös családi étkezések fontosságáról itt írtunk korábban.)

Segíts gyermekednek játékosan a túlsúly elleni küzdelemben!

A gyerekek a játékból értenek, érdemes tehát a problémát is játékosan megközelíteni. Akár szó szerint is:

  • Menjünk ki minden nap a szabadba!
  • Sétáljunk, futkossunk, mozogjunk együtt!
  • Váltsunk életmódot, és a legkalóriadúsabb étkezések a főétkezések legyenek.
  • A nasiknál törekedjünk a megemelt zöldségbevitelre és az egészséges alapanyagokra.
  • Ha csak tehetjük, süssünk-főzzünk együtt,
  • az ételeket pedig tálaljuk játékosan, viccesen.

Ha hiszed, ha nem, ezek a dolgok olyan sokat fognak segíteni, hogy a gyermeked villámgyorsan meg szabadul a túlsúlyától. De, ami még jobb, megelőztök rengeteg betegséget (magas vérnyomás, cukorbetegség stb.), és még mentálisan is fejlődtök. A gyermeked és te is.

A testi és lelki gondok ugyanis összefügghetnek, ennek értelmében pedig a testi egészség is pozitívan befolyásolja a gyermek mentális fejlődését.

Veszíteni valód nincs, egy kis odafigyeléssel csak nyerhettek.

Számos receptötletet találsz a honlapon, vagy az Anya, kérek még! című könyvben, de ha kérdésed van, a Fb-oldalunkon vagy a zárt csoportban is felteheted.

További érdekes blogbejegyzéseket találsz a weboldalon -> Blog | ManóMenü

ALAPANYAG KISOKOS