Mit érdemes tudni a meggyről?

A savanykás, nagy kedvenc, amely minden elkészítési formájában üdítően hat mind a felnőttekre, mind a gyermekekre. Nem véletlenül szeretjük annyira süteményekben, de gyümölcslének vagy frissen szedve is.

A meggy jótékony hatásai

Savanykás ízéből rögtön következtethetünk arra, hogy sok benne a C-vitamin. Ugyanakkor a meggyben rengeteg A-, B1-, B2-vitamin és jelentős mennyiségű cink, kalcium, káliummagnézium és vas is található.

Gazdag vitamin-, ásványi anyag-, valamint rosttartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk. A meggy

  • gyulladáscsökkentő,
  • immunerősítő antioxidáns,
  • szív- és érfal erősítő,
  • vértisztító,
  • emésztést segítő,
  • serkenti a máj és a vese működését, valamint
  • fokozza a melatonin termelődését, amely miatt alvássegítő is (!).

 Mikortól adjunk meggyet a gyermekeknek?

A hozzátáplálás megkezdése után 1-2 hónappal adhatunk már meggyet a babának, de savanykás íze miatt inkább keverjük más, édesebb gyümölccsel az elején. Ne ijedjünk meg attól, hogy a pici megrázkódik a savanykás ízétől. Ez egy teljesen normális reakció, ahogy – gondolom–, neked is összefutott most a nyál a szádban.

Ha mégis túl savanyú lenne a meggy, párolással édesebbé tehetjük, esetleg más gyümölccsel összekeverve adhatjuk. A babák egy részénél a héj az első időkben hasfájást okozhat, emiatt javasolják annak eltávolítását. Ezt legkönnyebben fokhagyma nyomóval tudod megoldani, javaslom ne kezd el késsel hámozni a meggyet.

meggy a babáknak

Allergén-e a meggy?

Igenis és nem is. Tulajdonképpen keresztallergén. Vagyis ha valaki a nyírfapollenre allergiás, mindenképp tartózkodjon a meggytől, mert az csak fokozza a tüneteket. A legjobb, ha kiiktatjuk az életünkből ezt a gyümölcsöt. Kisbabákra viszont – ha nincs a fent említett allergia, nem veszélyes. Legfeljebb a savassága miatt kicsit kipirosodhat a szája körül, melyet megelőzhetsz, ha közvetlenül a fogyasztást követően tiszta vízzel megmosod a baba szája körüli bőrt. Emésztést javító hatása miatt pedig esetleg meghajthatja. Arra figyeljünk, hogy soha ne kapjanak a babák egyszerre túl sok meggyet. Ha nem tudod pontosan, mire figyelj a hozzátápláláskor, miből mennyit és mikor adhatsz, töltsd le ingyenes Hozzátáplálási kisokosunkat

Meddig friss a meggy?

Sajnos igen hamar megromlik, miután leszedték a fáról, ezért mindig tudatosan vásároljunk meggyet:

  • gondoljuk végig, mire akarjuk felhasználni,
  • van-e arra időnk (szörpkészítés, befőzés, sütés stb.),
  • és hogy mennyi meggyre van szükségünk.

Így biztosan elkerüljük, hogy idő előtt tönkre menjen.

Tartósítása

A meggyel nagyon szerencsés helyzetben vagyunk. Szinte bármit megtehetünk vele, ahogy arra korábban már utaltunk is:

  • meggyléként a hűtőben eláll pár napig, de lefagyasztva akár a következő érésig is;
  • maga a gyümölcs is nagyszerűen fagyasztható,
  • de készíthetünk belőle egészséges meggylekvárt vagy befőttet is, természetesen tartósítószer nélkül.

Erre vonatkozó leírásunkat itt találod. Érdemes nézelődnöd a Manó Menü oldalán, mert nem csak a tartósításhoz találsz tippeket, hanem a meggy elkészítéséhez is. Próbáld ki a jobbnál-jobb recepteket is!

Ha további kérdésed van gyermeked táplálásával kapcsolatban, keresd szakértőinket: ManóMenü/tanácsadás-oktatás

Prémium minőségű termékeinket itt találod: shop.manomenu.hu

Forrás:

Kelley, D. S., Adkins, Y., Laugero, K.D. (2018). A Review of the Health Benefits of Cherries. Nutrients, 10(3). DOI:10.3390/nu10030368. Retrieved June 8, 2021.

Ewbank, A. (2018). The Tragic Roots of America’s Favorite Cherry. Atlas Obscura. Retrieved June 10, 2021.

Ferretti, G., Bacchetti, T., Belleggia, A., Neri, D. (2010). Cherry Antioxidants: From Farm to Table. Molecules, 15(10), 6993–7005. DOI:10.3390/molecules15106993. Retrieved June 8, 2021.

Fresh, Frozen or Canned Fruits and Vegetables: All Can Be Healthy Choices! (n.d.). Www.Heart.Org. Retrieved April 26, 2021.

Escribano MM, Munoz FJ, Velazouez E, Gonzalez J, Conde J. Anaphylactic reaction caused by cherry ingestion. Allergy 1996;51(10):756-7. Retrieved August 17, 2021.

ALAPANYAG KISOKOS