Lassan december elsejét írunk, és elindul a karácsonyi készülődés.
Nekünk szülőknek is nagy élmény ez az időszak, hiszen gyermekünkön keresztül újra átéljük azt a csodára való várakozást, amit már talán rég elfeledtünk. Ilyenkor minden kicsit lelassul, picit jobban átjárja a szeretet.
Ez a csodás hagyomány egy édesanya ötlete alapján terjedt el, aki kisfiának szerette volna még izgalmasabbá tenni a karácsonyi várakozás időszakát, ezért 24 napon keresztül egy-egy csokoládéval ajándékozta meg.
Persze ma már ez is picit modernebben zajlik, és valljuk be éppen elég, édesség kerül a Mikulástól a kis csizmákba, így talán nem is árt, ha kreatívabbak vagyunk az adventi naptár 24 aprócska ajándékát illetően.
Milyen kortól érdemes adventi naptárat készíteni?
Abban egyetértettünk, hogy 2-3 éves kor között jön el az az idő, amikor már nagyjából megérti mi is történik. Amikor várja azt az alkalmat a nap végén vagy elején, amikor kinyithatja a következő ablakocskát, és jön a meglepetés.
Ha a gyermeked, vagy unokád elmúlt 2-3 éves akkor még nem késő beszereznek a hozzávalókat, és együtt várni a karácsonyt!
Most összegyűjtöttük neked, hogy a ManóMenü kreatív anyukái, mit tesznek a gyermekeik adventi naptárjába.
Aprócska játékok:
jojó, nyomda, puzzle (több napra elosztva), ablakfestő zsírkréta, pici szappan, buborékfújó, hűtőmágnes, színes ceruza, mini könyv, Lego (több napra elosztva), betlehemhez szükséges figurák alkatrészek, gyurma, könyvjelző, hajgumi, hajcsat, matrica, filcállatkák, újjbáb, lufi, kis műanyag vagy fa állatkák, memória kártya, kisautó stb.
Élmény ajándékok:
Minden napra egy közös program, vagy élmény, amit a gyerekkel együtt valósítasz meg. Ilyen például a közös délutáni süti sütés, ehhez kiszúrót találtok a webshopban -> kiszúró szett, ágyban reggelizés, egész nap pizsiben, otthoni bábszínház, minden napra egy mese, dal vagy mondóka, stb. Csupa olya dolog, amit nagyon szeretne a gyermeked, és a lényeg, a vele töltött idő, és a közös élmény.

Finomságok:
Természetesen ne hagyjuk ki az édességet sem, ha nagyon szereti a gyermek, de próbáljuk meg egészségesebb formában belecsempészni az ablakocskák mögé. Lehet például finom házi keksz, például banános babakeksz , aszalványok, házi szaloncukor, olajos magvak, házi gumicukor, házi müzli, stb.
*Tipp: Az Adventi időszak is rengeteg lehetőséget kínál, hogy gyermekeink érzékelését fejlesszük.
Oroszi Viki gyógypedagógus DSZIT terapeuta, étkezési és evési nehézségek komplex terápiás szakértője összeállított egy olyan Adventi Kalendáriumot, melynek segítségével játékos módszerrel – és számukra észrevétlenül – tudjátok fejleszteni a kicsik szenzoros érzékelését.
Az Adventi Kalendáriumot itt éritek el: ManóMenü/blog/Adventi tippek kicsikkel
Ha további kérdésed van gyermeked táplálásával kapcsolatban, keresd szakértőinket: ManóMenü/tanácsadás-oktatás
Prémium minőségű termékeinket itt találod: shop.manomenu.hu

Hírlevél feliratkozás
Iratkozz fel hasznos tanácsokért és receptekért!
Köszönjük szépen!
Az emailed már úton van, kérlek ellenőrizd a spam fiókodat is!