Hozzátáplálási hibák – 4. Rész 

Elérkeztünk a hozzátáplálást érintő bakik, hibák utolsó posztjához. Egy olyan “apróságot” hoztam mára, amit nagyon nehéz tetten érni és valószínűleg kisebb-nagyobb mértékben legtöbbünk elkövette már.

Ez a malőr pedig nem más, mint amikor mi magunk “címkézzük” gyermekünket válogatósnak.

“Hagyd, azt úgysem eszi meg!”

“Inkább főzzünk virslit is, a biztonság kedvéért…!”

“Sajnos az én gyerekem eléggé válogat.”

“Ő ugyan nem eszik zöldséget!”

Ismerős valamelyik?

Ne aggódj, nem vagy egyedül!

Hadd magyarázzam el, hogy mi ezzel a probléma!

A gond az, hogy ha egy kisgyermek válogatósnak van elkönyvelve (függetlenül attól, hogy szemtől szembe, vagy minket “kihallgatva” hallja-e tőlünk), akkor hamar el is kezd a titulusnak megfelelően viselkedni. Nyomot hagyhat benne egy-egy ilyen megjegyzés, csakúgy, mintha lustának, vagy butusnak neveznénk.

Amikor azt hallja tőlünk, hogy “ne is szedj neki abból, úgyse fogja megenni”, akkor olyan megerősítéseket küldünk akaratlanul is a gyerkőcünk felé, amelyekből ő maga is úgy fogja gondolni, hogy ő képtelen lenne szeretni azt a bizonyos ételt –  hiszen anya is megmondta.

Olyan ez, mintha a szavainkkal épp a tetteink ellen cselekednénk, és szinte felhatalmazást adnánk a válogatósságra. Tényként kezeljük a helyzetet, ahelyett, hogy épp annak lehetősége felé terelgetnénk csimotánkat, hogy az az étel adott esetben akár szerethető is.

Mit tehetünk tehát, hogy ezt elkerüljük?

Címkék helyett adjunk inkább önbizalmat! Biztassuk kismanónkat, hogy kóstolja meg az elé tett ételt (de ne erőltessük!), emlékeztessük, hogy lehet, hogy van olyan finomság, ami régebben talán nem volt szimpatikus, de most – szerintünk – ízlene neki, és bátorítsuk, bátorítsuk, bátorítsuk… elfogadva persze, hogy a végén nem mi, hanem ő maga dönt arról, hogy rákap-e az adott falatra, vagy sem. Elvégre ahogy nekünk, úgy neki is megvan a maga- örökké változó – ízlése, nem?

S ha gyermekünk megint úgy dönt, hogy az adott csemege nem nyerte el a tetszését (akár kóstolta, akár nem), akkor érdemes a dolgot ennyivel elintéznünk: “nem szereted… még.”

Abban a “még”-ben minden ott van, ami kell: hogy a szeretem – nem szeretem kérdésköre egy folyamat és nem statikus tény. Lehetőség, és udvarias elfogadás, de egyet nem értés.

Benne van, hogy nincs elvárás, nincs csalódottság, nincs nyomás.

Benne van a felfedezés öröme (az evés terén is) és a változásra való nyitottság.

Ez – szerintem – az egyik legfontosabb képesség, amit gyermekünknek taníthatunk.

Te pedig Anya emlékezz: gyermeked nem válogatós, épp csak most tanulja szeretni az ételeket.

 

Tipp: Tálald az ételt akár a képen látható módon. A tányért ITT éred el.

 

 

Pin It on Pinterest

Share This