Hozzátáplálási hibák 2. – Így kerülheted el a válogatósságot

Hozzátáplálási hibák  – 2. Rész 

Előző héten indított cikksorozatomban célul tűztem ki, hogy segítek Nektek elkerülni egy-egy olyan hibát a hozzátáplálásban /  a gyermek korai éveiben, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, de később sajnos válogatósságot, esetleg nem-evést és ezzel rengeteg frusztrációt okozhatnak – mind anyának, mind a gyerkőcnek.

Hangsúlyoztam már párszor, de fontosnak érzem megtenni újra és újra: NEM gondolom, hogy gyermekünk válogatóssága fordított arányban állna a jó anyasággal.

Ugyanakkor vannak olyan apróbb bakik, amelyek tudatában talán ellavírozhatunk a hozzátáplálás hóbortos tengerén nagyobb balesetek nélkül…

Lássunk egy újabb példát!

Gyakori és ösztönös reakció, ha gyermekünk nem szeret enni, hogy ugyanazt az ételt adjuk neki… újra és újra. Mert ‘ezt legalább megeszi’, mert az nem lehet, hogy üres a hasa, mert nem akarunk ételt kidobálni minden áldott nap, mert nem akarunk veszekedni, mert nem látunk más megoldást.

Sajnos azonban ezzel a megoldással csak erősítjük a válogatásra való hajlamosságot.

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy az étel maradéktalan elpusztításánál fontosabb, hogy variáld a felkínált finomságokat?

Nézd a problémát kicsit más szemszögből: gyermeked nem szereti az újfajta ételeket, nem akar kísérletezni velük. Mivel te mindennap a kedvencét teszed a tányérra, így nem is igen kell foglalkoznia az újabbak felfedezésével, mert te ettől lényegében megóvod őt.

Ez így megint egy ördögi körnek tűnik, nem igaz?

Sajnos ha gyermekednek sohasem kell új ételekkel találkoznia és nincs a próbálgatásra ösztönözve, nem is fog kísérletezni és így sohasem fogja levetkőzni a válogatósságot.

A megoldás tehát, hogy a kicsiknek folyamatosan fel kell kínálni új ételeket, hogy felülkerekedjen bennük a kíváncsiság.

Hogy miért?

Mert egyes vizsgálatok szerint van olyan étel, amivel akár 20-30-szor is “találkozniuk kell” mielőtt hajlandóak lennének megkóstolni azt! Találkozás alatt pedig nem csak azt értem, hogy messziről látja, ahogy valaki más eszi azt, hanem hogy az az étel aktuálisan ott csücsül a tányérján. Meg lehet fogni, bökni, nyalni, nézegetni… és akár, adott esetben, ha a csillagok is épp úgy állnak… talán meg is lehet majd egyszer kóstolni is.

Szóval a mondással ellentétben hagyd csak nyugodtan, hogy játsszon az étellel (na persze értelmes keretek között)!

Vigyáznunk kell azonban!

Ha mi felnőttek minél inkább arra megyünk rá, hogy a gyermek megkóstoljon valami újat, annál könnyebben fordulhat át a kóstoló a korábbi posztomban említett dac-játszmává: mi szeretnénk, hogy új étel kerüljön a “főzhetem, megeszi” rubrikába, gyermekünk pedig érezvén a nyomást csak méginkább ellenáll, előidézve ezzel azt a jól ismert feszült légkört, ami pedig kellemetlen, negatív érzetet, ne adj Isten egy kiadós hisztit idéz elő.

Talán éppen ezért olyan gyakori eset, hogy a picik nagy százaléka jóval kísérletezőbb az ételek tekintetében az óvodában, mint otthon: nincs nyomás, a körülötte lévők ugyanazt eszik (vagy nyalogatják, fogdossák, tesztelik), mint ő, az óvónénik nem helikoptereznek folyamatosan felette, nincs is igazán kivel dacolni.

Érdemes lehet ezt a példát észben tartani az esti vacsorák alkalmával!

Csak lazán, mint az oviban! 😉

További érdekes blogbejegyzéseket találsz a weboldalon -> Blog