Citrusok bevezetése a baba étrendjébe

 Minden amit tudnod kell, mielőtt citrusokat kínálsz a babádnak!

Javában ülünk a citrusfélék szezonjában (amely egyébként tavasz végéig tart)! Ezért ha még nem kóstolt gyermeked narancsot vagy mandarint, mostanra biztosan fontolóra vetted, hogy bevezesd őket az étrendjébe. Bátran buzdítalak erre én is, hiszen ezek a gyümölcsök kitűnő vitaminforrások a téli időszakban: magas C-vitamin tartalmuk miatt nagyon egészségesek, serkentik az emésztést és immunerősítő hatásuk is van.

❓ De mire is kell figyelni a citrusfélék bevezetését illetően? Lássuk! ⤵️

  A narancs, a mandarin és a citrom leve a 9-10. hónaptól vezethető be. A gyümölcsök húsa ugyanakkor inkább csak a 11-12. hónaptól adható.

  Minden lédús déligyümölcs bevezetésénél alapszabály a fokozatosság: a baba az első nap csak egy kiskanál gyümölcslét kaphat, a második napon egy picit többet, majd így folytatva fokozatosan haladjatok tovább, ha semmi gyanús reakciót nem tapasztalsz.

  Ha hasmenés, kiütések, hasfájás jelentkezik, akkor azonnal abba kell hagyni a déligyümölcs bevezetését és ajánlatos legalább 1-2 hónapot várni vele, mielőtt újra próbálkozunk. (Érdemes közben szakember véleményét is segítségül hívni, az ételallergia ugyanis nem játék!)

❗️ Sajnos a citrusfélék különösen fulladásveszélyes alapanyagnak számítanak; a kockázatot leginkább a gyümölcs húsát körülvevő hártya képezi, így azt minden esetben vágd le róla! Ha van benne mag, azt is távolítsd el, mielőtt tálalod a picinek!
A kis falatok, gerezdek fulladásveszélyt jelenthetnek, így a déligyümölcsöket ilyen formában a hozzátáplálás kezdetén semmiképpen se kínáld a babádnak!

  Ha a gyümölcslé bevezetésén már túl vagy, a gyümölcshúst (hártya nélkül) pépesítheted például banánnal, almával, vagy éppen zabkásával is. Ha gyermeked már szilárd ételeket is eszik, kínálhatsz neki gyümölcshús darabokat, de ez esetben is tartsd szem előtt a fokozatosságot és a gyümölcshús hártyáját, valamint a benne lévő magok eltávolítását.

❗️ Fontos megjegyezni, hogy a citrusfélékben lévő sav ártalmatlan kiütéseket okozhat a gyermekek bőrén, jellemzően a száj körül. Általában röviddel a megjelenésük után ezek minden gond nélkül el is múlnak. A súlyos allergiás reakciót okozó fő allergének a gyümölcs magjában koncentrálódnak – és bár nem gyakori, a magvak rágása felelős lehet az erőteljesebb allergiás reakcióért, így már csak ezért is célszerű a magvakat mindig eltávolítani.

❓ Kedvet kaptál egy jó kis citrusos recept kipróbálásához? Kattints a képre a receptért.

Forrás:

https://www.edenkert.hu/gyumolcs/gyumolcs-az-asztalon/mandarin-narancs-citrusfelek-kulonbsegek/4375/

Goldenberg, L., Yaniv, Y., Porat, R., & Carmi, N. (2018). Mandarin fruit quality: a review. Journal of the science of food and agriculture, 98(1), 18–26. https://doi.org/10.1002/jsfa.8495

Iorio, R.A., Del Duca, S., Calamelli, E., Pula, C., Lodolini, M., (2013). Citrus allergy from pollen to clinical symptoms. PloS one, 8(1), e53680. DOI:10.1371/journal.pone.0053680. Retrieved November 20, 2020

Spiegel-Roy, P. and Goldschmidt, E. (1996). Biology of citrus. Cambridge, UK; Cambridge University Press.

Penniston, K., Nakada, S., Holmes, R., and Assimos, D. (2009). Quantitative Assessment of citric acid in lemon juice, lime juice, and commercially-available fruit juice products. Journal of Endourology, 22(3). doi: 10.1089/end.2007.0304

ALAPANYAG KISOKOS