A közös étkezések ereje

 

Többször felmerült mostanában mind a Facebook oldalon, mind a ManóMenü Facebook csoportban, hogy hogyan kezeljük, ha nagyon válogatós gyermekünk. (Közismertebben megfogalmazva a “segítség, csak tésztát eszik a gyerek” szitu.)

Ez egy olyan fázis, amin sokan átesnek. Van, akinél napokig, van, akinél hetekig, van akinél akár évekig is eltarthat. (Nekem Martinnal valami Isteni szerencsém van…!)

Nem tudom elégszer ismételni: az, hogy gyermeked válogat, nem feltétlenül a Te hibád! Más a habitusa, a bevállalóssága, az izlése, a hozzáállása az új dolgokhoz. Ritkább esetekben persze egyéb indok is állhat a háttérben (pl. étel intolerancia, vashiány, stb), ezért nem mondom, hogy bagatelizáljuk el a dolgot, de aminek semmiképp sincs helye az asztalnál, az a…

… bűntudat.

Van azonban valami más, ami elengedhetetlen kelléke kell(ene) hogy legyen az étkezéseknek:

Mi magunk.

Hányszor esik meg az, hogy reggel miközben a gyereket próbáljuk evésre ösztönözni, fél kézzel a konyhapultot takarítjuk, a másikkal a maradék pirítóst tömjük a szánkba, miközben a kávét löttyintjük épp a bögrénkbe (és jó esetben nem a konyhapultra), tessékeljük arrébb a reggeliért kuncsorgó macskát és kiabálunk apának, hogy el fog késni?

Vagy este, egy hosszú nap után a Facebook-ot görgetjük félig zombi módban, miközben gyermekünk ugyanazt a brokkoli darabot piszkálja gyanakvóan már negyed órája?

Emberből vagyunk, megesik mindenkivel. Velem is.

Ugyanakkor hányszor fordult már elő, hogy az óvónéni arról áradozik a nap végén, hogy csemeténk milyen ügyesen pusztította el az aznapi zöldbabfőzeléket fasírttal? Mi meg csak nézünk tágra nyílt szemekkel, hogy biztos, hogy a kedves “Marika néni” a mi palántánkról beszél? Zöldbabfőzeléket? Fasírtot? Az én gyerekem? Biztos ez?

Biztos.

Mi a különbség?

Talán mostanra már Te is rájöttél: a közösség ereje. Míg otthon a nagy rohanásban ritka alkalom az, ha együtt eszik a család (testben és lélekben egyaránt), addig az oviban minden gyermek együtt, egyszerre ül le. Mindenki ugyanazt eszi (nagyjából), nincs alternatíva, nincs variálási lehetőség. Ha csemeténk körbenéz, azt látja, hogy a balján ülő Julika, és a jobbján lévő Petike is ugyanazt lapátolja befelé: ez már egyfajta bizonyosságot adhat neki arra, hogy az adott étel megér legalább egy próbát.

 Egyes kutatások azt bizonyították, hogy a közös családi étkezések során a gyermekek átlagosan több gyümölcsöt, zöldséget és kálciumban gazdag ételt esznek meg, mint egy-egy magányos evés alkalmával. Azok a családok, akik rendszeresen étkeznek együtt, szintén hajlamosabbak több, kötetlen, szabad tevékenységben részt venni, ezáltal növelve a közös étkezések pszichés előnyeit is.

Tudom persze, hogy a mai rohanó világban néha kifejezetten nehéz összecsődíteni a családot egy-egy terülj-terülj asztalkámra, főleg ha kamasz gyermek, váltakozó időbeosztásban dolgozó apuka, vagy egy csecsemő is gazdagítja a palettát. Ugyanakkor nem lehetetlen! Kezdjétek kis lépésekben, legyen először csak heti néhány étkezés kijelölve közös és szent alkalomnak! Nem kell persze öt fogásos vacsorát rittyenteni, a hangsúly nem ezen, hanem a minőségi, együtt töltött időn van. Legyetek együtt, kerüljenek ugyanazok az ételek mindenki tányérjára, beszélgessetek, nézzetek mélyen egymás szemébe, mosolyogjatok, bolondozzatok!

Figyeld meg: ahogy ilyenformán elterelődik a hangsúly magáról az ételről, úgy fog a válogatós kismanód szinte észrevétlenül olyan összetevőkhöz nyúlni, amiket korábban még a tányérján sem tűrt meg.

Közben pedig a családon belüli kapcsolatok is csak javulnak, szilárdulnak.

Kell ennél több pozitív mellékhatás?

Ha a közös családi étkezéseket szeretnéd minél izgalmasabbá és érdekesebbé tenni, nézz körül webshopunkon, ahol saját márkás termékekkel várunk. 

 

 

Ihlet, forrás itt.

Pin It on Pinterest

Share This