Rischtné Horváth Tímea

16779926_927777307357874_11261513_nkkNégy gyermekes édesanya / remélem nemsokára boldog nagymama/ és 30 éve védőnő.

Azt tapasztalom, hogy sokat változott a szakma az elmúlt fél évszázad alatt. Amikor pályakezdő voltam, sokszor kellett az édesanyákat olyan információkkal segíteni, hogy mit és hogyan főzzenek a babának. Napjainkban a médiából, internetről nagyon sok információ áramlik feléjük, így ezek megszűrésében is támogatnunk kell őket. Mint mindenkinek a védőnőnek is haladnia kell a korral, én  is erre törekszem,de nem akarok versenyezni  az internettel .

Célom az a munkám során, hogy a több évtizedes tapasztalatommal segítsem a szülőket, és az ő döntésük legyen, hogy élnek ezzel a lehetőséggel vagy sem.

Azt gondolom nincsenek kőbe vésett igazságok, szabályok, az ésszerű rugalmasságot próbálom a szülők felé továbbítani.

Nagyon örülök annak,hogy Ambrus Éva felkért arra,hogy vegyek részt abban az alkotó folyamatban ami során létrejött a Manómenü. Egy fórum arra, hogy szakmailag helytálló,objektív tájékoztatást kapjanak az édesanyák, így valódi hiteles információk birtokában meghagyja a döntés szabadságát.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Horváth Katalin

17321308_1464637120276933_1947344380_n“Befőzési szakértő” a Csobánc Íze tulajdonosa

A befőzés, a kamra feltöltés, gyermek korom óta az életem része. Apai Nagyszüleim gazdálkodásból éltek és szüleimnek is volt a napi munkájuk mellett birtokuk- így ami ott megtermett, az került a családi asztalra.

Nagymamáim és Édesanyám még hittek a cukor tartósító erejében. Tanulmányaim és mások velünk megosztott tapasztalatai alapján kezdtük el először a tartósítószer, majd a cukor elhagyását a termékeinkben. Nem használunk sűrítő anyagokat sem mert az vásárlóinknak nem zselésített gyümölcslevet szeretnénk adni.

2013 – ban indult a kis vállalkozásunk, és mára közel 150 féle termékünk van.
Hitvallásunk, hogy ha az ember pénzt ad ki, akkor jó minőséget és egészséges élelmiszert kapjon, hiszen csak az elégedett vásárló fog visszatérni.

Örülök, hogy a ManóMenü-vel együttműködve lehetőség nyílik arra, hogy minél több emberrel megismertethessük, hogy cukormentesen és adalékanyagok nélkül is fantasztikus lehetőségeink vannak a nyár ízeinek palackozására.

Csobáncíze

 

Mentés

Mentés

Matyi Csongor – Pszichológus

Matyi Csongor vagyok, és az ELTE pszichológia szakán végeztem, kutatópszichológusként, kísérleti és kognitív pszichológia szakirányon. Oktatok, előadok, pszichológiát népszerűsítek, és a világról alkotott hiedelmeink pozitív megváltoztatásának egyre jobb módjait kutatom. Jelenleg is gyerekekkel foglalkozom, célom, hogy támogassam a szülőket abban, hogyan bánjanak legjobban a gyermekeikkel.

Úgy hiszem, pszichológusként az a dolgunk, hogy megmutassuk a klienseknek, hol vannak azon erősségeik, amikkel megtalálhatják a saját kivezető útjaikat egy-egy nehéz élethelyzetből.

De azt is gondolom, van úgy, hogy egyszerűen csak egy jó szó kell. Vagy éppen egy sem; csak figyelő hallgatás. És megint vannak mások, akiknek tanács kell. Személyisége (is) válogatja… Azt hiszem, inkább nincsenek szabályok, mint vannak. Még akkor is, ha nagyon szeretünk szabályok között létezni, hiszen így minden sokkal kiszámíthatóbb és biztonságosabb.

Ha úgy érzed segíteni tudok neked, itt megtalálsz: www.incenter.hu  https://www.facebook.com/incenter2012/

 

 

 

 

 

Pillmann Szandra – Dietetikus

A Semmelweis Egyetemen szereztem diplomám, majd Magyarország egyik legmodernebb kórházában helyezkedtem el terápiás dietetikusként. Itt később bekapcsolódtam a dietetikus hallgatók gyakorlati oktatásába is, majd 3 évig a Záróvizsga Bizottság tagjaként a tanulmányaikat lezáró dietetikus jelöltek vizsgáztatásában is részt vettem. Jelenleg magánrendelésemen segítek a hozzám fordulóknak.

A gyermekek megfelelő táplálása az egyik legfontosabb területe a szakmánknak, hiszen gyermekkorban lehetünk a legnagyobb hatással gyermekeink későbbi szokásaira. Ekkor tanulják meg az egészséges táplálkozás alapjait, rögzülnek a helyes, vagy éppen a helytelen étkezési szokások.

Szeretnék segítséget nyújtani nektek a gyerekek egészséges táplálkozásának kialakításában, esetleges meglévő, táplálkozással összefüggő betegségek kapcsán pedig a megfelelő étrend összeállításában.

Egy-egy táplálékallergia vagy -érzékenység esetén is nagyon fontos a kerülendő élelmiszerek, ételek megfelelő helyettesítése. Hiszen például attól még, hogy a gyermek tejallergiás, a megfelelő fehérje- és kalciumbevitelről mindenképp gondoskodni kell.

Ha szeretnél tanácsot kérni, vagy részletesebben megismerkednél munkásságommal, akkor keress bátran. www.pillmannszandra.com

 

 

 

Sziráki Zsófi – Dietetikus, Táplálkozástudományi szakember

Dietetikusként, majd táplálkozástudományi szakemberként végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán. Egyetemi tanulmányaimat klinikai keretek között kamatoztattam: sebészeti, gasztroenterológiai, diabetológiai rendeléseket, konzíliumokat vállaltam osztályos és ambuláns működésem alatt. Utánpótláskorú és felnőtt élsportolók teljesítményének optimalizálásával foglalkozom jelenleg, emellett oktatói tevékenységet is folytattam a Mathias Corvinus Collegium fiatal tehetséggondozó programjában, általános iskolások részére. Gyermekkorom óta aktívan cserkészkedtem, így rengeteg tapasztalat szerzésére volt lehetőségem a különböző korosztályokat figyelembe véve. Elsősorban étkezésmódszertani, élelmiszerismereti kérdéssel kapcsolatban várom kérdéseiteket, de szívesen fogadom az 1 évesnél idősebb, gyomor-bélrendszeri panaszokkal érkező kis kollégákat és a terhességi cukorbetegeket is.

Itt tudsz kapcsolatba lépni velem: Facebook weboldalam: www.szirakizsofi.com

 

 

Pin It on Pinterest

Share This